Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Szilágyi Mihály: A grábóci kalugyerek
Szilágyi Mihály • A grábóci kalugyerek 47 bői bőven terem. Dalmáciában pedig éhínség uralkodott. Hogy táplálhassuk magunkat, eljöttünk magyar földre, mármint én, a méltatlan Pajsije, Jevstatije, Stefan, Gerasim, Dionisije. A többi szerzetes ott maradt a dragovici kolostorban. Amikor Dragovicból magyar földre jöttünk a Teremtés szerinti 7093. (Kr.u. 1585.) évben, házról házra jártunk a falvakban. Könnyezve kértek, hogy ne hagyjuk el őket, mert abban az időben kevés volt a papjuk; és mi az itteni keresztények könyörgésére, minden tekintetben alkalmas helyet találtunk a kolostor számára, s a mi keresztény testvéreinkkel felmentünk a budai vezérhez, aki e terület ura volt, fermánt kaptunk a templomépítésre. A Teremtés utáni 7095-ben (Kr.u. 1587.) Isten nevében Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére szenteltük fel.” Az 1770-ből fennmaradt kolostori pecséten Szent Mihály arkangyal jobbkezében a lángoló pallos emelkedik a magasba. Baljában kétserpenyős mérleget tart az emberi lélek megmérettetésére. A serpenyőkben egy-egy csöppnyi lélek reszket. A baloldali serpenyőbe belecsimpaszkodik egy csúf kis ördög, hogy magával ragadja az emberi lelket a pokol tüzére. A kolostortemplom egyik mennyezeti festménye is ezt ábrázolja. A grábóci kolostor ezer szállal kötődött a környékbeli szerbekhez. Lelkipásztori és tanítói szolgálatát mindig összekapcsolta a szerb nemzeti öntudat formálásával. Ahol egy szerbet eltemettek, az már szerb anyaföldnek számított. Jól példázza ezt a ragaszkodást az I. világháborút követő opciós (áttelepítési) törvény vontatott végrehajtása, sok esetben kijátszása is. Az évente ismétlődő Péter-Pálnapi szerb búcsú első állomása a grábóci temető. A szerb előkelők, akik meghatározó szerepet vittek a dalmát szerzetesek meghívásában, nemcsak lelki vigaszért, keresztelői, házasságkötési és temetkezési szertartások megtartásáért tartottak igényt lelkészi szolgálatra, hanem a gyakori háborúskodástól eldurvult, erkölcseiben megromlott köznép jobb útra térítésének sürgető igénye is vezérelhette őket. Az egyház fenyítő hatalmára az élet csaknem minden területén szükség volt. Az a mondás járta, hogy: „Ha nincs fék - elszalad a ló.” - A szekszárdi apátok, több alkalommal is, azért hívták vissza a török-tatár, majd kuruc-labanc rablócsapatok elől menekülő grábóci kalugyereket és erősítették meg Szinán pasa mintegy 200 kh-s birtokadományát és privilégiumait, hogy „azon boldogtalan időkben, midőn a rácok az erkölcsiségből kivetkőzvén az egész megyét gyilkosságokkal, égetésekkel és fosztogatásokkal eltöltötték, hogy tehát őket ismét az egyenes útra vezessék, kötelességül tette ezen kalugyereknek, hogy azon vad és minden emberi társaságnak jussait megvető nemzetet igaz útra térítsék s a vad lelkeket megszelídítsék.”
