Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Szilágyi Mihály: A grábóci kalugyerek

46

Úr Dunatái • 2001 március

Szilágyi Mihály A GRÁBÓCI KALUGYEREK

A Tolna megyei Bonyhád és Szekszárd között dombok koszorúzta völgyben rejtőzik hazánk egyetlen görögkeleti szertartású szerb kolostora és temploma. Négyszáz éven keresztül férfiszerzetesek, 1994-től fogva szerzetesnővérek élnek szegénységi és szüzességi fogadalom jegyében, a szerzetesrendi szabályzat megtartásával. Ez a regula pedig a közös lakás, a közös napirend keretét adja meg, amelyben az imádságnak, a munkának és az olvasásnak kötött ritmusa érvényesül.

Az utolsó férfiszerzetes, Babic Aleksej (a helybelieknek Babies Aleksza bácsi) 1974-ben bekövetkezett halála óta kevéssé ismert a szerb eredetű „kalugyer” (szerzetes) elnevezés; a magyar nyelvet kitűnően beszélő Markovljev Hrisztinát, az orthodox kolostor mai főnöknőjét sem „kalugyericának”, hanem szerzetesnővérnek szólítják.

A grábóci kolostor ószláv, majd szerb nyelvű évkönyvei szerint: „A töröknek 1389. évi rigómezei és 1453. évi konstantinápolyi győzelme után a mi szabad szerb országunk, bűneink miatt, megszűnt... Vértanúságot szenvedett Lázár fejedelem... Mi is kénytelenek voltunk szülőföldünkről idemenekülni e szent helyre (Grábócra). A Szent Arkangyalok trónusa előtt szolgálva, lehetőségeink szerint felépítettük kolostorunkat. Azért írunk le mindent, hogy a jövőben a szerzetesek az istentiszteleteken emlékezzenek meg rólunk, tudják meg: mennyit szenvedtünk. Tudják meg, hogy honnan, kinek a földjére jöttünk, s hogy a budai vezér (Szinán pasa) kegyelméből, engedélyével kezdtük el építeni templomunkat, s hogy táplálhassuk magunkat: szántókat, erdőket, legelőket adományozott...”

A rigómezei csata után először a dalmát tengerpart közelében Dragovicbzn alapítottak kolostort 1395-ben. Ott sem volt nyugalmuk. Az 1699. évi karlócai békekötésig hatszor rabolták ki és dúltákfel kolostorukat a törökök. Az 1526. évi eseményekről Pajsije, a kolostor igumenje (főnöke) a következőképpen számolt be: „Amikor Szulejmán legyőzte a magyar Lajos királyt, s mindenfelé fosztogatott, leginkább földünkön, Szerbiában, Szlovéniában és Dalmáciában, ahonnan a mieink közül sok keresztény menekült erre a magyar földre, a török nyomulása elől, letelepedtek, templomot, házakat építettek maguknak. Eljutottak Győrig („Janoka”), megtelepedtek a Koppány mezején, a Kapos mentén.

Közülük számosán fölkeresték az óhazabeli rokonokat, bennünket is a dalmáciai Dragovic-kolostorban. Elmondták, hogy a magyarföldön minden élelem-