Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Vasy Géza: Kormos István, a gyermekirodalom mestere
Tanulmány 77 kor is a kedves csúfolkodás céltáblája: a Balatonon unja a medvés játékot: „Nem akart a többiekkel / hancúrozni, / s ment a nádba egy tarajos / gőtét fogni!” A harmadik részben a játszótéren találkoznak a gyerekek, s Vackor így szól: „...nem ismered / az A meg a B betűt. / A Vas Pista már ismeri, / azért olyan komoly ő!” A többi eredeti verses mese legteljesebb gyűjteménye az Ejhaj, csibekas! (1973). Kötetben először A muzsikás kismalac (1960) közölt közülük hetet. Formája, verselése mindegyiknek rokon a Vackor-történetekével. Az összesen tizenöt ilyen típusú történet közül mindössze egynek van ember-szereplője: Csepükóc Tiriri vásári bábos, de ő is állatokkal játszik el egy mesét. Az állatok a magyar népmesekincs tipikus szereplői: róka (10 szereplő), kutya (8), medve (7), nyúl (6), farkas (4), malac, macska, kecske, rigó (3-3), egér, kacsa, kakas, ló (2-2), sün, szamár (1-1), továbbá madárfélék (6), szarvasmarhák (3). Módosít e képen, ha tudjuk, hogy egyetlen mesében 7 rókafi, egy másikban - megkülönböztetve - 7 kutyaféle szerepel. így a legtöbb mesében medvével találkozhatunk, kettőben főszereplők is. A mesék eredetiségét persze nem szabad szó szerint értenünk. Mint a hajdani mesemondók, Kormos István is szabadon bánik a létező anyaggal, s az átdolgozás és az egyéni lelemény között igen széles és változatos a skála. A Kacor király például egyik legismertebb népmesénk, ezt inkább verses átdolgozásnak nevezhetjük, az Egy fazék méz, A kártyázó egerek, a Csepükóc Tiriri vagy A fázó rókafiak esetében viszont az egyéni lelemény a meghatározó. Legtöbbször valamilyen negatív tulajdonsága miatt jár pórul, bűnhődik a főszereplő. A kevély kiskakas és A hetvenkedő sün esetében már a cím is utal erre. Az irigység, a hetvenkedés, a ravaszkodás, a vadság, a gonoszság példái mellett vannak eleve jó tulajdonságokat nyomon kísérő történetek is: az összefogásról (A fecske meg a szalmaszál), a tehetségről és a segítőkészségről (A muzsikás kismalac), a tudásvágyról (A fázó rókafiak), a játékosságról (A térfás mackók). A mesék áldozatai olykor csak szerencsétlenek, tájékozatlanok {Kacor király, A szőre-veres orra-hegyes róka, A kunkorifarkúkakas), máskor viszont nincs igazságérvényesítő befejezés {A kártyázó egerek). A két, teljességében halmozó mesének tekinthető történet közül A nyulacska csengője sajnos durva, negatív kívánságok teljesülésével fejeződik be: „Ugrik: /ott a bika farka, / nosza, kutyául harapja, / bika az ember után, / szarvával döföl csúnyán, / ember a kutat meri, / merítő vödre teli, / kút a követ nyeli: / hopp! / kő fejszét csorbítja: /kopp!/ fejsze vágja a fát,/ döngeti a komiszát, / adja a csengőt a fa,/nyújtja a nyúlnak maga”. A Mese az egérfarkincájáról sokkal ismerősebb történetében viszont a hiányzó farkincát csupa hasznos cselekedettel sikerül visszaszerezni. A formulamese egymásba átjátszó két típusa a halmozó és a láncmese. Kormos István állatmeséinek többsége (15-ből 11) meghatározó vagy lényeges mértékben él
