Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Sumonyi Zoltán: A csendes Európa asszonyai 1582-ben

Regényrészlet

33

tott gentlemaneken kívül egész seregnyi udvarhölgy, komorna és belső szolgáló veszi körül őfelségét. Ha olykor kilovagolnak, hosszabb vadászatra indulván, bizony nagyon nehéz számon tartanom a kíséretét. Egyszóval, nem mindig könnyű és irigylésre méltó a feladatom, elhiheti nagyságod - szólja el magát Shrewsbury grófja.

Amikor belépnek a baldachinos fogadóterembe, George Talbot térdet hajt, s úgy jelenti Stuart Máriának a királyi lengyel követ látogatását. Berzeviczy Márton is letérdel, s csak miután engedélyt kap a királynőtől, hogy fölállhat, nézheti meg enneka legendás asszonynak az arcát, akinek szépségéről költőfejedelmek énekeltek, s ezek az énekek vándor trubadúrok ajkain még most is fel-felzengenek az európai uralkodók udvarában.

Ez az arc már nem egészen olyan, amilyennek még Ronsard rajongva leírta, vagy Francois Clouet rajzolta le, tizenhét évesnek, a francia udvarban. Ők, odaát Európában, azt a rajzot ismerik róla, azokat a verssorokat mondogatják, csakhogy azóta huszonhárom esztendő telt el, és ilyen zűrzavaros huszonhárom év szétzilálja a legszebb arcot, a legsudárabb, legruganyosabb testet is. Vagy nem is a zűrzavaros évek tették, hanem sokkal inkább ez az utolsó tizenhárom, az aranykalitkában? A reménytelenül ismétlődő, eseménytelen napok és hónapok? Lehet, lehet.

Ezeket gondolja Berzeviczy a baldachinos fogadóteremben, pedig már jó ideje beszélgetnek. Pontosabban szólva, udvariasan válaszolgat Stuart Mária kérdéseire, ám ő csak azt látja, hogy a királynő egyik bokája feldagadt, s bal lábára alig észrevehetően sántít. Tudna-e még tizenkét órákat nyeregben ülni, vidám ügetéssel egyik kastélytól a másikig? Egyszerre valami izgatottabb, suttogó hangra riad fel, amely már nem is kérdés, inkább kérés vagy szelíd parancs, s akkor látja, hogy már csak négyen vannak a teremben; mindössze két udvarhölgy áll a királynő oldalán.

— Kedves kancellár! Vigyen el egy levelet az én katolikus testvéremnek, István lengyel királynak! Ne féljen, magunk között vagyunk. És a levél nem hosszú, öszszesen négy rövid sor, észrevehetetlenül belevarrjuk a kézelőjébe. Csak nyújtsa a karját, a ladyknek nagy gyakorlatuk van az efféle titkos munkákban. De előbb olvassa el, hogy meggyőződjék, önt semmiféle veszély nem fenyegeti, ha netán Earl of Shrewsbury kezébe kerülne.

A kicsiny papírlapon négy olasz nyelvű verssor olvasható, és néhány betűt mintha vastagabban rajzolt volna a lúdtoll:

„Mi vagyok, ó jaj! és mit ér az éltem?

Szívét vesztett test vagyok, sorvadó