Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Vathy Zsuzsa: Terek, fák, emberek (tárca)
16 Úr Dunatái • 2001. december Vathy Zsuzsa TEREK, FÁK, EMBEREK Tér. Nem kerek, nem négyszögletes, egy kis hely, padokkal, fákkal, játszókkal, szobrokkal. Két szobra van. Egyik egészalakos mártír, a másik oszlopos emlékmű, az első világháborús huszároknak. Ezen akár el is tűnődhetnénk, a görögök az agórát istenszobrokkal díszítették, a huszadik század csak kivégzettek, hősi halottak (vágóhídra hajtottak, elhurcoltak) szobrát tudja a terekre tenni. Sokan vannak, nem is jut mindenkinek. A mártír bronztérdén egyik reggel egy füzetlap nagyságú papír leng, barna ragasztószalaggal felragasztva. Aki odaragasztotta, tudatja a világgal, hogy elveszett a kiskutyája. Biztos, ami biztos, angolul is ráírta „short-haired, small brown dog lost”, nyakörvén amulett, név, cím, telefon... Miért került az ingyenhirdetés a koncepciós perben kivégzett mártír lábára, ki tudja? Ha egy oszlopra vagy fára ragasztja a boldogtalan kutyagazda, csak egy kicsivel kell többet fáradnia, de nem fáradt - ez is a huszadik század. Két nap után eltűnik a papír a szoborról. Talán levette egy utcaseprő, egy gyerek, egy járókelő, vagy megkerült az eb. Titok marad. Emberek. A kendős öregasszony egyik külső kerületből gyalogol be mindennap a térre. Aki ismeri, nevén szólítja, padjára ül, beszélget vele, kikéri a véleményét - nélkülözhetetlen a téren. Hosszában kettéhajtott Népszavát olvas, ha valaki megkérdezi, mi van az újságban, rávakkant, „nem olvasok, csak a képeket nézem”, mentegetődzik, hogy megszokta már, elteszik neki az aluljáróban, és „jó lesz télre begyújtani”. Legalább nyolcvanéves, és szemüveg nélkül olvas. Arca, mint a héjában főtt krumpli, szája vértelen, termete aszalt körte, de a szeme eleven és a mozdulatai fürgék, határozottak. Micsoda meleg van, szól oda neki a szomszéd pádról egy testesebb, tizenöthúsz évvel fiatalabb, nyugdíjas nő. És szakszerűen körülírja: nyomja le a levegőt a nap. Az öregasszony elrendezi flanelszoknyáját, megigazítja a kendőjét és felnéz az égre. így érdemlik a népek, mondja. Ha Isten volnék, napot se adnék nekik.
