Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Tamás Menyhért: Fogj hozzám! (novella)
14 Út Dunatái ■ 2001. december Kifelé figyel. Most már értem. Próbálom követni. Mit értesz? Hogy miért e közelség... s negyven esztendő után miért ragad magával ma is a levelek halála. Ablakra szorult csend. Keletre kellene költöznünk, hogy megértsd... Egészen Keletre. Beledermed a távolságba. Maradjunk itt... az adósságaidnál... Telesóhajtom a szobámat. Maradjunk. Fiókjába mutat. Itt is egy félbehagyott Napló, alatta is egy félbehagyott Napló, a harmadikba mindössze egyetlen sort firkantottál. Késleltetem a magyarázkodást, nehogy ellenem fordítsa. Sose szerettem a naplóírást. Azokkal értek egyet, akik azt vallják: naplót épp az írónakfölösleges írnia. Többsége valahol a napi önjelentések; önigazolások, kudarcmagyarázatok szakadatlan halmaza... Nem lankad. S az útinaplók? Karfás pihenőben. Azok mások, egészen mások... A mértékkeresés, a mindenünnen hazalátás műfaja... Névadó városáig, Liverpoolig sóhajt. Nekem a hazasóhajtás műfaja. Megsimogatom. Néha a sóhaj is táplál. Megrezzen. Nyiss ablakot. Megint mosolygunk. Addig keresd elő Kazimierz Brandys útipoggyászba illő intelmét. Feljegyzéseimet zizegted. Melengető sorok: Az utazás lehet kaland, tapasztalás - de sohasem jelentheti az elvekfeladását. Útközben ámulhatunk és ábrándozhatunk, párhuzamot vonhatunk és értékelhetünk, de - még gondolatban sem - árulhatjuk el a helyet és időt, melyben születtünk.
