Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3. szám - Rácz Péter: Csodabogarak iderajzása
86 Úr Dunatái • 2001 szeptember morális válság teszi a szerb olvasókat fogékonnyá a Hamvas Béla-i etika, nyitottság és a kultúrák egészben látása iránt. Jugoszlávia széthullása felkeltette a szerbek figyelmét a 20. század első felének hasonló történelmi helyzetben fogant magyar irodalma iránt is. Nem tudom viszont, hogy Hamvas stílusjegyeiből, például jellegzetes szórendjéből mi marad, illetve mi vész el fordítás közben, és a szerb nyelvű Hamvas sikerében van-e szerepe az összetéveszthetetlen stílusnak. Megkockáztatható, hogy minél nehezebb lefordítani egy adott szöveget, minél több stílusjegynek, allúziónak „kell” szükségszerűen elvesznie fordítás közben, hogyan csökken vagy változik meg a szöveg aurája, a jó fordító kezén a hozadékok, a nyereségek, a fordítói találmányok eredményeképpen annál több lesz/lehet a veszteségeket ellensúlyozó elem, és végső soron annál inkább lesz az új mű a fordítóé. Ahogy Keats vagy Shelley egy-egy verse magyar nyelven Tóth Árpádul szól, ahogy az eredetiben nem túl invenciózus Holló vers magyarul megnőtt, ahogy a Micimackót senki nem tudja elvenni Karinthytől ebben az életben, ugyanez a folyamat játszódik le, remélem, mert nem tartom végzetesnek, ellenkezőleg, amikor valamely magyar mű ma kerül egy invenciózus fordító kezébe. Munkája altkor lesz jó és sikeres, ha műve (igen, félig már az ő műve) bele tud ágyazódni az adott kultúrába, nyelvbe. A Fordítóház itt tölti be műhely szerepét. A magyar irodalom fordítóinak nagy része önképzett fordító, akikből sokszor a szükség, az emigráció vagy a szomszédság folytán készen kapott kétnyelvűség és a megélhetés kényszere csiszolt fordítót. Persze vannak köztük olyanok is, akik egyetemen (is) tanulták a magyar nyelvet, ott kaptak útravalót a fordítás alapjaiból. De ez a munka mégiscsak egy életen át való tanulás, tapasztalatok szerzése, újabb és újabb kihívások vállalása, birkózás, siker és kudarc váltakozása. A fordító a fentiekből következően kötelezően nyitott ember: nyitott a nyelv, a kultúrák, az emberek felé, folyamatosan figyel: mit lehetne jobban megoldani, ki hogyan csinálja jobban, kinek mi jelent nehézséget, meg tudnám-e oldani én az adott nyelvi helyzetet - ezekkel a kérdésekkel naponta sokszor szembesül a fordító, miközben a Fordítóház valamelyik komputere előtt töri a fejét, vagy a spontánul kialakuló közös étkezéseken vesz részt. A kérdések intenzitását, egyben a munkakedvet is fokozza, ha az illető érzi, gályarab-társait hasonló problémák gyötrik. (A jó légkör egyik titka, hogy a Fordítóházban nincs hierarchia és nincs konkurencia: egy nyelvet egyszerre általában csak egy fordító képvisel; inkább a kollegiális tisztelet dominál - ahogy ezt annak idején a mintául és példaképül szolgáló német fordítóházban magam is tapasztaltam.) Ha ehhez hozzávesszük, hogy olyan emberekről van szó, akik hazájukban
