Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 3. szám - Madarász Imre: "Olaszos" műfordítás-irodalmunk reneszánsza

Madarász Imre • „Olaszos” műfordítás irodalmunk reneszánsza 63

előtt addig ismeretlen Dario Fo életművéből néhány hónappal az irodalmi Nobel-díjjal való kitüntetése után válogatás került a könyvesboltokba. Mint a fenti tények igazolják, személyes - sorozatszerkesztői - érintettségünk s ebből adódó elfogultságunk ellenére túlzás nélkül állíthatjuk, hogy „olaszos” műfordítói reneszánszunkban kiemelkedően fontos szerepet játszott a Nemzeti Tankönyvkiadó Felfedezett Klasszikusok és az Eötvös József Könyvkiadó Eötvös Klasszikusok sorozata. Ám mellettük igazságtalanság lenne megfeledkezni a Giuseppe Ungaretti- és Salvatore Quasimodo-versantológiákat publikáló Kráter Műhely Egyesület Colosseum, a huszadik századi elbeszélőket a magyar publikummal megismertető Nórán Könyvkiadó Leonardo Könyvek, valamint a Julius Evola műveit sorozatszerűen megjelentető Kötet-Ur Könyvkiadó A Cinóber-ösvény Könyvei elnevezésű sorozatáról. Ma főként ezek a kiadók közvetítik az olasz irodalmat a magyar olvasóknak, ami a rendszerváltozás előtt elsősorban az Európa Könyvkiadó feladata volt. Persze a nagy múltú kiadó sem hagyott fel „olaszos” munkájával: elég talán Magyarosi Gizella Francesco Guicciardini- és Goldoni-, Szénási Ferenc Italo Calvino-, vagy Barna Imre Umberto Eco-fordításaira utalni.

Számos további jelentős műfordítás áll megjelenés előtt: Baranyi Ferenc Duecento- és Dante-, Simon Gyula Poliziano-, Boiardo- és Aretino-, Tusnády László és Vígh Éva Tasso-, Szabó Győző Ruzante-, Nyerges László Venexiana-, Puskás István Della Casa-, Juhos Lóránt Alfieri-fordításai. Igaz, némelyikük már meglehetősen hosszú ideje áll és vár. A klasszikusok türelmesek. Fordítóik már kevésbé, de a reményt azért nem adják fel.

Abban is csak reménykedhetünk, hogy akadnak majd vállalkozó szellemű kiadók, akik „fantáziát látnak” azokban a könyvekben, melyeket egy másik írásunkban „felfedezendő fordításoknak” neveztünk. Kitűnő, mégis évtizedek óta kiadatlan műfordításokról van szó: már említett művek - Dante összes, Boccaccio és Machiavelli „kisebb” művei stb. - mellett olyan remekművekről, mint például Baldassare Castiglione Az udvari ember, Leopardi Dalok, Silvio Pellico Börtöneim című könyve, Verga nagyregényei és novellái, Pirandello Öregek és fiatalok, Corrado Alvaro Az erős ember vagy Riccardo Bacchelli Malom a Pó vizén című regénye.5

Haloványabb, távolabbi remény, egyelőre még inkább csak vágyálom az olasz irodalom olyan nagyságrendű „kevélységeinek” magyarra fordítása, mint Luigi Pulci Morgante vagy Parini A nap című eposza Giordano Bruno eddig lefordítatlan dialógusai, Alfieri önéletrajza, értekezései, versei és többi tragédiái, az olasz felvilágosodás és romantika, a Risorgimento további nagyszerű s tovább már nem mellőzhető alkotásai s az immár magunk mögött hagyott évszázad több