Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 3. szám - Tarjányi Béla: A Biblia fordítása

46

ÚT PuNATÁf • 2001 SZEPTEMBER

dók során ténylegesen sokféle fordítás készült. A fontosabb típusok a következők:

1. Iskolás fordítás: az egyes szavak, szó- és nyelvtani elemek szolgai fordítása, nevezhetnénk szó szerinti vagy interlineáris fordításnak is. Prózai szövegeknél könnyebben alkalmazható.

2. Tudományos igényű fordítás: emelt szintű, tudományos fordítás a szakszerű szentírásmagyarázat számára a szükségesnek ítélt szövegkritikai változtatásokkal. Ilyen fordítások találhatók például a szentírás könyveihez írt kommentárokban.

3. Köznyelvi fordítás: a kor (beszélt) nyelvén, egyszerű közérthető stílusban készült fordítás, amely igyekszik áthidalni, közérthető megfogalmazásban visszaadni az elvont megfogalmazásokat, elsimítani a gondolati töréseket, világossá tenni a homályos, nehezen érthető részeket. Ennek során óhatlan, hogy a közérhetőség csak a pontosság rovására érhető el.

4. Értelmező fordítás: A fordító aggódhat azért, hogy az olvasó nem fogja pontosan megérteni a egyszerű fordítást, ezért kiegészíti a szöveget, magyarázatokkal toldja meg az eredeti mondatokat. (Ilyesmire egyébként mindig szükség lehet az átadó és az átvevő nyelv között meglévő különbségek miatt. Magában a Bibliában is találhatók olyan megjegyzések, amelyek a nem közérthető dolgokat megmagyarázzák, pl. Mk 12,42: két lepta, ami egy kvadráns).

5. Szó- és formahű fordítás: a fordító törekedhet arra, hogy saját nyelvének szavait használva minél tökéletesebben érzékeltesse az eredeti szöveg szerkezetét, szóképeit, alakzatait, felépítését. így például az Ószövetség fordítása során igyekszik pontosan visszaadni az óhéber gondolkodás- és kifejezésmód nyelvi és stilisztikai elemeit. (A fordítás elsődleges alapelve ez esetben a formális ekvivalencia.)

6. Tartalmilag hű fordítás: ez esetben a befogadó nyelv áll előtérben, kerüli a befogadó nyelvtől idegen nyelvtani formák, stilisztikai eszközök használatát, igyekszik az eredeti szöveg tartalmát hűségesen és pontosan visszaadni, akár egészen más fogalmakkal, képekkel, kifejezőeszközökkel. (Ezt nevezzük dinamikus ekvivalenciának.)

Ha a fordító tisztázta az alapszöveg kérdését, döntött afelől, hogy milyen jellegű (típusú) fordítást kíván készíteni, figyel az őt megbízó hívő közösség fordítási hagyományaira és hagyományosan kialakult, vallásos szóhasználatára, elkezdheti a fordítást. Ekkor szembesül a műfordítók szokásos nehézségeivel, mégpedig hatványozott mértékben.