Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 3. szám - Tandori Dezső: Irodalomról, műfordításról: anekdoták?

Tandori Dezső • Irodalomról, műfordításról: anekdoták?25

Az utazás mindig fordítások előkészítése is akart lenni. S vittem lei magammal a fordítandót Kölnbe, Londonba, Dublinba. Ledolgoztam aznapi költségeimet, így jutott még lópályákra is. Bár sok nem. Manapság a műfordítói pálya: luxus. Mármint főhivatásban. (Lásd Ottlik Gyöngyi.) A közönség... nem részletezem... szegényebbsége, kielégítettebbsége stb. Akiadók... anyagi helyzetük. Korok... elmúltak idők, sokan akarnak fordítani, akadnak is jó fordítók. Bőven. Furcsa, hogy az a bizonyos (nekem) jó huszonöt év még többet is meghozhatott volna (műfordítónak), de sosem voltam kezdeményező alkat. (Kivéve, amikor mégis.) Lásd: nem szeretem, ha megindítanak... azaz ha mocorgatnak, noszogatnak nagyon. (Kívülről-belülről.) Vicc, hogy 1989 után jóval több könyvem jelent meg, mint annakeiőtte húsz év alatt. Vékonyabbak, rendben, de... sokszálúbbak. Igaz, talán a fő vonal még 1989-ig meglett. Butaság, hogy „fő vonal”? Nem, mert: művészet, filozófia, bűn, medvék, madarak, „idehaza”. Nem elég? Tematikus író voltam és maradtam.

A műfordítás és az írás kettősségéről nehéz okosat mondani. Kinek-kinek más, és napja válogatja. Sokszor érzem: fordításnak is csak valami jó csuklógyakorlatot szeretnék, VAGY pediglen szívig nekem valót (Artaud, Bernhard, Donna Leon - akiért sokan lenéztek Shakespeare...). S hogy nem is akarok én írni többé. Füst Milán nagy tanulsága: miféle fénybe jut az olyan ember, aki a munka szürke poklából jön, s bár ha kijött is ? Semmiféle fénybe. A szürke pokol? Nos, inkább a megfizetettlenség abszurduma! Nem vigasztal pár szupersiker, s tudom, én nem lehetnék ilyen, sosem a kor kedvére vagy örömére írtam. Mégis: a műfordítás szakmuka, meg kellene fizetni. Messzire vezetnek a kérdések, nem megyek bele többé ilyesmibe. Számolom inkább az éveket. 63 vagyok... 64 - az 8-szor 8, mint a sakk... 65... az félkerek. Na, addig még egy hajtást! S most, épp most, mondom, kimászóban vagyok a mukanélküliségből. Ez 1989-ben, a nagy kiadók széthullás-féléjével fenyegetett először. Két húzással megoldottam a kérdést. Még lehetett. Majd 1996 fenyegetett válsággal. 1998 őszén szinte sztárszerepbe keveredett a műfordítói életem, mígnem 2000-re a bajok csőstül jöttek újra. Ez így megy. Valami belső okom lehet rá, hogy így.

III.

Belső oka van „az egésznek”? Miklós, Cipi? Kérdem. (Persze, ők történetesen nem voltak valami közeli barátok, feszengtem is.) Világszellem nincsen? Van, fenébe, van, möszjő. Na jól van öregem, világszellem, mb. Doderer. Világszellem Doderer, jó lenne egy ilyen ló, mi öregem, möszjő? Ez így ment, így megy.