Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 3. szám - Baka István: Ajgi-fordítások

Baka István • Aigi fordítások

13

Amerikában egyetemen tanítják a versírást, de ő még Magyarországra is csak 1988 szeptemberében juthatott el. (Igaz, azóta megjárta Nyugat-Európát, többször is.) Az idők változását jelezte, hogy Pestről kocsival küldték, érkezését telefonon jelezték. A Kincskereső szerkesztőségében vártuk - már órákkal a megadott időn túl, amikor az egyetem orosz tanszékéről felhívtak: az Idegenforgami Hivatalból üzenik, hogy ott ül náluk egy orosz költő, aki valamilyen Kincskereső-szerkesztőséget emleget, de ők nem tudják, mi az, és hol található. (Két hónappal korábban költöztünk ugyanannak a háznak másik szárnyába, ahol a hivatal volt.) Mint kiderült, a pesti sofőr kirakta Ajgit és feleségét az utca sarkán, és elhajtott, otthagyva őket a bizonytalanságban. Szégyenkezve rohantam át az utazási irodába, bár nem nekem kellett volna szégyellni magamat. És ott megláttam őket - a sarokban ültek, riadtan és magányosan: egy keleti arcvonású, fáradt öregember, és fejkendős, kopott ruhájú orosz felesége; az illatfelhőkbe burkolt, elegáns kisasszonyok ügyet se vetettek rájuk. Ott ültek, megalázott, kelet-európai turisták, és látszott rajtuk, hogy teljesen természetesnek veszik a helyzetet, amibe csöppentek.

Ott ültek - költő és múzsája az ezredvégen; láttukon elszorult a szívem. Ekkor értettem meg, hol van a költő és a költészet helye a világban, s nemcsak a maiban, hiszen az elaggott, vak Homérosz is így üldögélhetett a lakomák szünetében, kutyák és szolgák közt, egy fáklyakoromtól feketéllő, homályos palotazugban.

E látvány nyomorúsága és fensége él bennem azóta is.

Népszabadság, 1993. nov. 13. 25. p.