Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Bevezető egy irodalmi esthez
Bevezető egy irodalmi esthez 85 Pontosabban, ez van változóban. A folyamat a századelővel indult meg, s a két háború felgyorsította. A két háborúval a magyarság százados illúziókat és megalkuvásból kovácsolt, önállóságot hazudó nemzeti státust veszített el. S végül is olyan függetlenségre tett szert, amely jól példázza a deklarált szabadságfogalom újkori hanyatlását. Egy ilyen helyzetben érthető, ha az irodalom atmoszférája is megváltozik, új hangsúlyok és felismerések kérnek szót. Az illúziókkal való leszámolás nagy ajándéka a kifoszthatatlanság, a védtelenségben fölismert értékesebb szabadság. Másképp közelítve: mikor a horizontális helyett a vertikális kínál több lehetőséget. Ilyenkor fordíttatik több gond és figyelem a máséra, az egyetemesre. Olyan magatartásmodell ez, melyre többnyire a pusztulás közvetlen élménye vezet rá, megcsömörölve a szubjektív remények hamisjátékától. Ezt a modellt számunkra Bartók fémjelzi, aki fontosnak tartotta, hogy a szlovákok, románok, szerbek népdalkincsét segítsen összegyűjteni, hogy a maga életművét megalkothassa. Példaadása szellemi életünk régóta esedékes forradalmát hozta meg. S nyilván nem független ettől, hogy új prózaíró nemzedékünk az eddiginél természetesebbnek és elkerülhetetlenebbnek érzi, hogy Közép-Kelet-Európa sorsközösségében fogalmazza meg magát - ami a rokontalanság, a görcsös önvédelem történelmi traumájának a terápiája is lehet. Az itt bemutatásra kerülő egyik író - Hajnóczy Péter - majdnem tételszerű világossággal beszél Véradó című novellájában az új nemzedéki életélmény létezési és szemléleti normájáról. A novella főhőse, egy mészáros, fölfedezi magában, hogy szervezete kifogyhatatlan bőséggel termeli az életmentő vért, melyet olyannak érez magában, mint a szeretet túláradását - s csak akkor könnyebbül meg, ha ezt valamiképp elfogadják tőle. S önként és díjazás nélkül felajánlja testéta hivatalos szerveknek, a világnak, hogy használják, mint egy vérkutat. A világ és társadalom veszélyes támadásnak könyveli el a mészáros önzetlenségét - ugyanis mi lesz így a feleslegessé vált véradókkal s magával az apparátussal és tisztségviselőivel? Munkájuk és áldozatvállalásuk fulladjon nevetségbe, társadalmi és erkölcsi hasznosságuk alól csússzon ki a talaj ? A világ felkészületlen a szeretet ilyen túláradására; s minthogy tárolni se tudják a kifogyhatatlanul ömlő vért, az önkéntes ajándék a lefolyóba ömlik. A novella kicsengése morbidan keserű, de a nosztalgia és felismerés egyértelmű: csak az őszinteség, a manipulálatlan önátadás és szókimondás teremthet méltó értékeket, s utalhat a bürokráciával és ideológiával kivégzett igazságra. Fordított példázattal, Kafka Éhezó'művésze ugyanerről beszél. Az „adni” és a „nem elvenni” egybehangzó moráljáról van szó, a létezési imperializmus kriti
