Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 1. szám - Műmelléklet: Szávai Géza: Székely Jeruzsálem - Tudósportrék: Szakály Ferenc

84

Úí Dunatát -2000 MÁRCIUS

gyökhöz, a jobbágy a földesúr tulajdona. A jobbágy cselekedeteiért a földesúr felelős, ő jogosult felette ítélkezni. Van deres természetesen, megyei levéltárakban szokták mutogatni, de az nem arra szolgál, hogy azt a jobbágyot büntessék, aki nem fizette rendesen az adót, vagy a földesurát megfenyegette vasvillával, vagy az úri kisasszonnyal nem volt tisztességes, hanem ha volt valami közmunka, s azon lógtak, akkor megbüntették őket. Ez óriási különbség. Az egyik tényleg primer elnyomó funkció, erőszak-testület, amelyik egy osztály érdekében egy másik osztályt alányom. De ez a nemesi vármegye egyre több és több állami feladatot volt kénytelen vállalni a tisztiorvosláson kezdve a szociális gondozáson át a közmunkákig, ezeket egyszerűen fentről rájuk parancsolták, pl. útépítés, hídépítés, stb. Természetesen ezt nem a nemesek végezték, annyira azért nem ment a demokrácia. A jobbágyokkal végeztették, hol humánusabban, hol kevésbé humánusabban, de azért ez egy közszolgálat. Hogy utak legyenek, hogy hidak legyenek, hogy ne legyen minden hónapban fertőző száj- és körömfájás a 18. században, ezekről gondoskodtak. Én a köznemesség teljesítményét sem minősíteném le, legalábbis a „bene possesionatus” rétegét, amelyik általában litterátus volt, általában még külföldön is járt, nyelvet is tudott, még esetleg könyveket is gyűjtött. A többiről egy kicsit sóhajtok egyet, nem illik, de rettenetesen irigylem őket, mert borzasztóan jó lehetett nekik. Egy gyönyörű, csendes kúriában, néhány bizalmas, jól megfizetett alkalmazott között 10 jobbágyot „sanyargatni”. A földesúr-jobbágy viszony nagyon sajátos viszony. Munka nélkül, nyugalomban élni, s kiszedni az arra tévedő vándor kocsijának kerekét, hogy ne mehessen tovább, hogy kicsit meséljen, nem rossz élet. Emberileg mindezt meg lehet érteni, viccesen fogalmazva, elég jó kis életformát folytattak. Szimpatikus provinciális életstílust jelentett ez, amit főleg a mai rohanó világ értékel fel.

U.D. — Visszatérnék pályafutásod bizonyos részeihez, tudom, tagja vagy különböző történész vegyesbizottságoknak.

Sz. F.: Én mindennek tagja vagyok, sajnos.

U.D. — A különböző fórumokon előkerül-e valamilyen szempontból a magyar történelem problematikája, neuralgikus kérdései, foglalkoznak-e ezekkel? Vannak-e törekvések arra, bogy a sztereotípiák megszűnjenek vagy átalakuljanak?

Sz. R: Nem kerülnek elő, mert a vegyesbizottságok csak az akadémia kereteiben léteznek. Ezt nagyon fájó megjegyeznem, de ez a valóság. Ezek drága dolgok.