Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán
két-három év előnnyel, de akkor is ők lépkedtek előrébb a metafizika és az erotika álomvilágában. A későbbi Ady-hangulatok előképe felkutatható Erdős Renée, Czóbel Minka pályakezdő verseiben. „Jönnek a nők - írta Ady később, 1904 decemberében, egyik párizsi jegyzetében. - Nekik nem kell redakcióbán ülni. Nem kell házbérnegyedre s apró cipőkre gondolni. Nem kell megalázkodniok a kenyérért apró közéleti nagyságok előtt. Nem kell szünet nélkül lótniok-futniok. A világon nincs semmi természetesebb, mint hogy a nők tudnak írni. Ma tudniillik tudnak. [...] Érezni - hiába - az asszonyok tudnak igazán. Aztán ők pihentek eddig. Agyuk nagyszerű erők akkumulátora. Szemük éhes. Kedvük pogány, életfaló kedv” (Párizsi jegyzetek. A nők). A huszonhat éves Adyt hirtelen kapta föl a nagy érzéshullám: az igazi nagy szerelem. „Nyilván elpusztulok, vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön értem valaki. Asszony volt, egy hozzá jutott versem küldte, megfogta a kezemet, s meg se állt velem Párizsig.” Ez az önéletrajzi részlet megint úgy hangzik, mint egy romantikus regény kezdete. És regény is lett belőle. A valóságban meg egy könyvben. A könyvet a költő kedves barátja, Révész Béla írta, cifra mondatokkal. Ady fantáziája elültette a legenda magját, és az szárba szökkent, kivirágzott. Arról lenne szó ugyanis, hogy Diósy Ödönné, született Brüll Adél egy erkélyen ült, már nem tudni, hol-merre, de az biztos, tenger látszott előtte - s egy Ady-verset olvasott. Hamarosan kimondatott: kár az ilyen tehetségnek Váradon pusztulni. A kinyomozható igazság viszont az, hogy Diósyné 1903 nyarán családi látogatásra jött Párizsból haza Nagyváradra. Brüll Samu, egykor vagyonos zsidó polgár legidősebb lánya, aki férjével már évek óta élt külföldön, teljesen véletlenül találkozott a költővel. A Nagyváradi Napló szerkesztőségében éppen lánykori barátnéját kereste, aki a laptulajdonos Fehér Dezső felesége volt. Ekkor mutatták be őket egymásnak. A roppant elegáns Diósyné nagy feltűnést keltett a városban. A költő tehát egyszerre láthatta a nálánál öt esztendővel idősebb asszonyban a női eszményt és a párizsi ragyogást. Az ajka itt mar édesen, A haja ide lebben, Az egész asszony itt pusztít, Itt, itt: az én szivemben. Bosszút itt áll az életért, Aknát itt ás a múltnak. 5
