Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán
V. Gilbert Edit • Szofta és Ruszlán 77 romantikusan kiteljesítő8 lesz, addig Csukovszkaja anyafigurája nem profitál a történtekből, bármennyire is tanulékony és nyitott, hanem majdnem mindvégig a rendszer - fogadatlan - prókátora. Nem elhanyagolható természetesen az az alapszituációbeli különbség, miszerint a Gorkij-hősök oppozícióban, forradalmárként a fennállóval ellentéteset kívánnak kiharcolni, míg Sz. P. az újba kényszerűen, biográfiai meghatározottságból lép át: ekkor él. Ennek az új, ekkorra már adott rendszernek azonban hasonló indíttatásból válik hívévé, mint Pelageja Nyilovna a kiharcolni vágyottnak. Mindketten hasonló értékeket tételeztek a kommunista ideában. A keresztény erkölcs megvalósulását, a gyengék, az elesettek, a becsületesek, a rászorulók megsegítését, az igazságosság eljövetelét látja az új világban mindkettőjük. (Igaz, a szovjet nő, Sz. P. esetében nem kifejezetten a vallásos eszmény, inkább annak profán változata, a tisztesség, igazságosság, szolidaritás képzete dominál.) Sz. P. útja tehát fordítottja P. Ny.-énak. Sz. P.-t már a sajátjának tekintett oldal, a szovjet rendszer fosztja meg nemcsak szabadságától, lététől, hanem hitétől is. Tanulság nélküli küzdelem, a sajátjaitól érkező kitaszítás, kifordított, jóval keservesebb harc, abszurd viaskodás tehát az övé. (A két regény lehetséges párhuzamaira utal a szereplők neve ugyancsak: Natasa, Nyikolaj, Szofja, még ha nem azonosak is a szerepkörök.) Az orosz irodalom érdekes műpárjai közé tartozik ez a korreláció. Ahogyan ismeretes az Anyegin - Anna Karenyina kettős mint lehetséges folytatás, betetőzés, bizonyos értelemben történő beteljesítés, úgy rámutathatunk a Három nővér - Három lány kékben (Csehov - Petrusevszkaja) párosra is. Az utóbbi kapcsolat szintén a nőiség, a női álmok, helyzetek szovjet-beli megváltozását példázza. Ruszlán története a tábor bezárásával veszi kezdetét. Szerkezetileg is ez a nyitókép: az elgazdátlanodott kutyáé, akit volt „Gazdá”-ja először agyonlőni szándékozik, majd, ami még sokkal fájdalmasabb, mustároskenyérrel etet meg. Mindezt csupán viccből, hiszen ha már úgy döntött, hogy (bár a tábori kutya szükségtelenné vált) meghagyja Ruszlán életét, legalább szórakozzon egyet. A lágerben történtek elbeszélése után, a mű végén pedig a haldokló Ruszlán lázálmaiból bomlik ki a legkorábbi múlt. Ekkor értesülünk születésének körülményeiről s arról, hogyan lett belőle „Ruszlán” - mind a zavaros és nem igazán adekvát névadás, mind sorstörténete vonatkozásában. Több felmerült ötlet közül, véletlenül nevezték el így, s kényszerült viselni a kutyafuttában kitalált és talán nem is neki szánt nevet. Az eredethez való visszatérés a jövőnélküliség állapotába visz a mű utolsó ol
