Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

78

Úr Dunatái • 2000 december

dalain. Oda, ahol még semmi nem dőlt el, s ahol lehetett volna belőle még akár természetben élő, szabad állat. Az alternatív sorslehetőség azonban nem realizálódott. A megvalósult életút a tábori őrkutyáé. A láger életének leírása a közbeékelt második részben foglal helyet, s a várva várt visszatérés, a láger vélt újraéledése (valójában komszomolista építőtáborrá alakulása), a regény késleltetett jelene a harmadik egységben található.

A lágerutániság állapota vitte tehát Ruszlán esetében tragédiába őt, a fanatizált hívőt, hívet, Szofja Petrovna sorsa pedig végül is az oda, a - fián át a - lágerbe vezető út. Ruszlán (a lágert ugyan a második oldalról megjárt, megélt alak) ugyanúgy áldozat. Hamis ideában hisz, hiábavalóan. A hatalom megnyomorított kiszolgálója. Azé a hatalomé, mely visszaélt teljes önátadásával. Ruszlán Sz. P.-hoz hasonlóan küzd identitásáért, azt megőrizendő harcol világának (mely összeforrt a kintivel, a nagyvilággal, mielőtt az elmozdult volna alóluk) érvényéért. Ezek a személyiség összetartásának akaratát és e heroikus és hiábavaló törekvés értelmetlenségét megíró művek a közös hagyomány mindhárom ágára rájátszanak. Sem a szocialista típusú, sem a morális tanulságokat felvonultató klasszikus, sem a század elejének formabontó, avantgárd művészetét nem tudják folytatni. Ez utóbbihoz való viszonyuk különös: a Sz. P. láthatóan negligálja hozadékait, a Ruszlán-regényt is alig érintik meg azok. A mesélő közvetlensége, hősével való érzelmes azonosulása, szolidaritása, folytonos kiszólásai, kutyaközeli nézőpontja csak látszólag közeliek például a szkázíormához. Valójában egy bölcselkedő, hangsúlyosan azonosuló, kívülről-belülről láttató, majdnem-mindent-tudó pozíció az övé. Észrevétlenül vált ez a narrátor; egyszercsak ugyanaz a jellegzetes, familiáris hang, mellyel Ruszlánt kommentálta, már a kutya belső monológjaként hangzik. Ebből a szempontból a századközép újra-pszichologizáló prózája lehet a trend, mellyel érintkezik. „Barátaink útjai kifürkészhetetlenek, és nincs kizárva, hogy ha Ruszlán itt tölt még egy nyarat, sok olyasmit megtud...” (119.o.) Majd: „A mi útjaink is kifürkészhetetlenek...” (120.o.) „Ideje, hogy elhagyjuk Ruszlánt, neki is ez most az egyetlen kívánsága, hogy mi valamennyien, akik vétkeztünk ellene, hagyjuk el végre, és akár soha ne is térjünk vissza hozzá. Minden más, amit még fellobbanthat lassan széteső, lázas tudata, aligha fogható fel a mi értelmünkkel, és nem is kell várnunk, hogy megvilágosodjon. De Ruszlánnak az volt megírva, hogy a Szolgálat élete utolsó órájában se mondjon le róla.” (163.0.)

A Vlagyimov-regény mottója Gorkijtól származik. A Barbárok című darab utolsó soráról van szó: „Mit tettetek, urak!” amiben bent foglaltatik a világ általános állapotán való elszörnyedés. Mind Gorkij drámájában, mind Vlagyimovnál