Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán
V. Gilbert Edit • Szófia és Ruszlán 71 V. Gilbert Edit SZOFJA ÉS RUSZLÁN Orosz szenvedéstörténetek, mellékszereplőkkel Valószínűleg keveseknek tűnt fel az azóta örvendetesen megszaporodott magyar nyelvű orosz irodalmi alkotások között a néhány éve Sorszáma 344 címmel megjelent Ligyija Csukovszkaja-regény. A közelmúltban sok orosz szerző talált el hozzánk; a hosszan „elsikkasztottak”1 közül például Erdman, Vaginov, Platonov, a kortárs prózából Venyegyikt Jerofejev, Viktor Jerofejev, a Se apák, se fiúk című antológia írói, a nagy csendben kiadott Csukovszkaja-művel azonban csak véletlenül találkozhat az olvasó. Vlagyimov magyarul Egy őrkutya története címmel olvasható regényének volt némi visszhangja. E két könyvet oroszul is csak mostanában adták ki negyvenynyolc illetve huszonöt éves késéssel! Együttes bemutatásuk során érzékeltetni kívánom, milyen hagyományban, milyen kontextusban értelmezhetőek, élvezhetőek ezek az irodalmi iskolákhoz, stílusirányzatokhoz nem kötődő, semmilyen kánonba nem illeszkedő, hagyományosnak tűnő regények. A lágerirodalom peremén helyezkednek el2, hiszen központi alakjaik áttételesen kapcsolódnak csak a lágerhez. Szófia Petrovna, az anya, akinek fiát viszik el illetve Ruszlán, a volt őrkutya nem rabjai táboroknak. Az ő meglepő hasonlóságot mutató szemszögükből azt látjuk, milyen elkeseredett küzdelmet folytat a személyiség a megmaradásért, az értelmesnek tekinthető életért. Az anya toposza jól ismert az orosz történelemben és kultúrában. A mindent elviselő, elhordozó asszonyalakok száműzött férjeik oldalán már a múlt században benépesítik Szibériát és a könyvek lapjait. A kitartás célja, értelme azonban a huszadik századi anyáknak már nem adatik meg. Ok még a „levelezés jogával” sem rendelkeznek. Hozzátartozójuk „ismeretlen helyre száműzött”. Sz. P. mindent megtesz azért, hogy a tenyérnyi helyen, amelyet nagypolgári lakásukból 1917 után meghagytak számukra, megvethesse lábát. Még örömmel is tölti el az átmenet, hiszen azt tapasztalja, korábbi énjét nem kell feladnia, sőt most tevékenyebben, nagyobb körben lehet hatással az emberekre. Szofja Petrovna a kezdetektől (a mű első lapjától) szívesen vesz részt ebben az újfajta életben. „Férje halála” (a regény első szavai) mintegy korszakhatárt is von. Az asszony azonosul új feladataival, szórakoztatónak találva azokat. Értékrendjében nem kell radikális változásnak bekövetkeznie. Természetesnek tekinti a váltást, zökkenőmén-