Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Tüskés Tibor: Várkonyi Nándor magyar irodalomtörténetének recepciója
50 Út Dunatái • 2000 december De Keresztury rosszul emlékezett. Éppen a korszak legjelentősebb irodalmi folyóirata, a Nyugat nagy elismeréssel szólt Várkonyi munkájáról.6 Igaz, a kritikát Várkonyi „egyetemi testvér-barátja” (ő nevezte így), M. Pásztor Béla írta, de ezt csak a szerkesztő, Osvát Ernő jóváhagyásával tehette, akinek egyébként kedvező véleménye volt a könyvről, melyet M. Pásztor Béla levélben tolmácsolt a szerzőnek. Osvát szerint: „Akit Várkonyi becsül, azt kritizálja is.” M. Pásztor Béla terjedelmes és igényes írásában Várkonyi nagy anyagismeretét, tájékozottságát, emlékezőtehetségét dicséri, a könyv élményszerűségét emeli ki. „Ebben a roppant anyagban Várkonyi igyekezett rendet teremteni. Nagy eset, hogy fiatal ember ily tudós művet alkosson, bár nem az ifjúság hibái nélkül: a fiatalság minden kvalitásával, lelkesedéssel, hozzáértéssel, megértéssel s a tárgyilagosságra való oly törekvéssel, melyen átüt a minden elfogultsággal leszámoló ember megbékélt mosolya.” A kritikus a könyvben leginkább a szellemtörténeti irány és módszer hatását véli fölfedezni. „Túl életrajzi, műismertetési, emberi s egyéb dekoratív adathalmazon, kivonatolva legérőbb esszenciájukat, egészen a szellemig hatol, mely minden dokumentum mögött a központban sugárzik, s megnyilatkozik a vizsgált írók minden alkotásában. Kizárólag erre a szellemre koncentrálva figyelmét, ezt ragadja megs tárja elénk. [...] S minthogy ezt az eljárást a különféle korok egészére is alkalmazza, a megszokott kortörténeti ábrázolás helyett szellemtörténetet ad, azaz megvilágítja a belső hatóerők, korszakok idegrendszerének tűnő izzó fonadékait.” M. Pásztor két ponton bírálja Várkonyi munkáját. Egyrészt a sok jelentéktelen író szerepeltetését kifogásolja, másrészt az írók elhelyezését, a skatulyázó rendszert, az erőltetett osztályozást hibáztatja. „Kifogásolni lehet sok ismeretlen név fölvételét és túlértékelését, és több érdemes írónak a »futottak még« vagy a »veszteséglisták« fölsorolásába való fullasztását, vagy pedig oly íróknak semmitmondó általános rubrikákba való gyömöszölését, akiket nem tudott már sehova sem rakni.” S mivel a Nyugatban jelent meg a kritika, M. Pásztor Béla természetesen szóvá teszi, hogy halvány a könyvben „a Nyugat által kiverekedett eredmények” értékelése. A Baumgarten-díj első kiosztására - amikoris tíz író kapott négy-négyezer pengős díjat - 1929-ben került sor. A decemberi ülésen Thienemann Tivadar, aki tagja volt annak a bizottságnak, amely javaslatot tett a díjazásra, díjra javasolta Várkonyi Nándornak a közelmúltban megjelent munkáját. Ám - a szóbeszéd szerint - Török Sophie, Babits felesége, akinek sértette hiúságát, hogy csak nevének megemlítésével szerepelt Várkonyi könyvében (bár önálló munkája akkor még nem jelent meg), befolyásolta férjét, és elütötte Várkonyit a díjtól. Csupán a díj ki
