Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Tüskés Tibor: Várkonyi Nándor magyar irodalomtörténetének recepciója
Tüskés Tibor ■ Várkonyi Nándor... 49 „Verseiből újszerű, szinte kábítóan bő és dús természetérzés csap ki. A paraszt életét éli, aki költővé vált, s a költőét, akiben a paraszt egészsége buzog. Érzéseiben folytonos élményszerűség lüktet, kedvvel, erővel, élettel tele, tarkán, de impresszív nyugtalanság nélkül, sőt egészen misztikus megérzésekig mélyülő sejtésekkel. A háború utáni új lírában övé a legzavartalanabb hang, minden keresettség nélkül a természet s az élet legősibb igazságai tolulnak fel benne költői tárgyul; intellektuális készsége, tájékozottsága megnöveli megnyilatkozásai súlyát anélkül, hogy a közvetlen egyszerűségből kiemelné, s így messze elkerüli a tudatos primitívséget, igénytelenséget is. Eszközeiben éppoly gazdag, mint akár a legmodernebb költő, de a tárgyi igazság mégis cifrátlan, telt és tömör minden versében. [...] Átérző fantáziája alig ismer határokat, sőt az indulatosságig telített; gondolati képzelete már kevésbbé, egy-egy szellemi, gondolati tárgyról megelégszik egyetlen adattal is, s máris felcsap benne az érzés, ontja az élő, sokszerű kifejezést. Egyforma szerencsével tud megszabadulni az új idealista költők két nagy veszedelmétől: az ujjongó, retorikus lelkesültségtől s a tettetett igénytelenségtől; formája és nyelve közvetlen, őszinte s erőteljesen mozgalmas, mint tárgyai és ihlete.” Megjelenése után a könyv élénk kritikai visszhangot váltott ki. Ennek éppúgy oka volt a vállalkozás újszerűsége, mint az a tény, hogy számos élő író érzékenységét felborzolta. Volt, aki a besorolást, könyvbeli helyét kifogásolta, volt, aki a munkásságáról szóló rész terjedelmét kevesellte, volt, aki mások túlértékelése miatt háborgott. Várkonyihoz eljutottak a szóbeli reflexiók is, a levelekbe rejtett üzenetek is (pl. Szabó Dezső, Kodolányi, Szabó Lőrinc véleménye), és a folyóiratokban megjelent bírálatok is. Ezek egyrészt a könyvben alkalmazott beosztást, az írók csoportosítását, a mű rendszerét érintették, másrészt a sok apró író jelenlétét, a „névsorolvasást” kifogásolták. Voltak, akik vehemensen ígérték a támadást (pl. Hatvány Lajos, Pünkösti Andor), de nem szólaltak meg, voltak lapok, amelyek egyszerűen agyonhallgatták a könyv létezését (pl. Az Est-lapok, ahol rokoni kapcsolatai révén Szabó Lőrinc sem segíthetett), voltak folyóiratok, amelyek helyt adtak a bírálatnak. Várkonyi könyvéről - a munkásságáról megjelent bibliográfia adatai szerint - az irodalmi lapokban szám szerint elég sok, összesen huszonkét kritika látott napvilágot. Marconnay Tibor arról panaszkodik levélben Várkonyinak, hogy a Napkelet csak hosszas huzavona után ad helyet írásának. Komlós Aladár szóban „felháborítóan rossznak tartja” a könyvet, s véleményét írásban az Erdélyi Helikonban adja közre. Keresztury Dezső emlékezete szerint a könyvet „csaknem mindenünnen gáncs és hibáztatás fogadta”.
