Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Tüskés Tibor: Várkonyi Nándor magyar irodalomtörténetének recepciója
Tüskés Tibor • Várkonyi Nándor... 47 történetet ír. Műve tudományos igényű, irodalomtörténeti rendszerezésű összefoglalás. A szerző nem várta meg a sokat emlegetett történeti távlatot, nála az irodalomtörténet átlépett a jelen irodalmának a vizsgálatába, az irodalomtörténeti megközelítést a kritikai értékeléssel ötvözte. A múlt irodalmát is élő irodalomként vizsgálta, és a jelen irodalmában, az irodalom „eleven tenyészetében” is irodalomtörténeti összefüggéseket keresett és tárt föl. Vállalta a személyességet, az elfogultságot is, a szemszög és a mérce szükségszerű különbözőségének az ódiumát. Az irodalomelmélet irányait, az irodalomtörténet-írás különféle módszereit természetesen ismerte, de mindenekelőtt önállóan akart dolgozni, a maga lábán kívánt járni: „mintám nem volt, készen kapott elméletet nem követtem, módszeremet eszem járása diktálta” - emlékezett vissza később önéletrajzában.3 Várkonyi irodalomszemlélete szélsőségektől tartózkodó, szintézisre törekvő; nem kívánt a konzervativizmus képviselője lenni, de attól is óvakodott, hogy a modernség elkötelezett hívének lássék. Várkonyi vidéken dolgozott, ahol jobban megőrizhette függetlenségét, mint az irodalmi élet fővárosi központjában, ugyanakkor irodalomtörténetét az élő irodalom ismeretében írta meg, hiszen korábban Pesten élt, s továbbra is megmaradtak kapcsolatai a fővárosi írókkal, s pesti folyóiratok szerkesztőségével levelezett. Vizsgálódásának alapja a művek ismerete. „Nekem az irodalom elsősorban élmény volt, nem tudományos vizsgálódás tárgya, azaz ha írnom kellett róla, az élményt rekonstruáltam, mely az író vagy egy-egy mű olvasása nyomán támadt bennem.”4 Második lépésként kereste és észrevette az összefüggéseket, a kapcsolatrendszereket, és a jelenségeket irányzatok, csoportok köré helyezte el. Vizsgálódásának harmadik fázisa az értékelés, az irodalmi jelenség minősítése, viszonyítása. Minderről könyvének előszavában így ír: „Az itt következő tanulmány [...] az irodalom korszerűségét igyekszik kidomborítani. E szempont alapján nem csupán a bemutatás és az ismertetés a célja, hanem a magyarázat, - s amennyiben élő irodalomról van szó - a bírálat is. Fejlődéstörténeti munka különben sem lehet el a kritikai szempontok állandó érvényesítése nélkül, s az ilymódon létrejött szélesebb alap ismét a módszertani szempontok megsokszorozódását hozza magával. Az esztétikai méltatás mellett a társadalom, a történet, a szellemi áramlatok, a politikai és közélet nyújtotta dokumentumok folytonos figyelembe vételét követeli, s belőlük nyert anyag szerves egybeolvasztását az irodalomtörténet szorosan vett anyagával.”5 Várkonyi épített a pozitivizmus eredményeire, figyelembe vette a szellemtörténeti irány „tanítását”, de gondolkodását, irodalomfölfogását egyik mellett sem kötelezte el.
