Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Bodó Barna: Együtt, de külön
26 Úr Dunatái • 2000 március gét befogadó alapmagatartás jellemezte. A polgári eszmék akkora értéket képviseltek, hogy ezek jegyében „csodák” is történtek: 1848-ban a svábság Béccsel, a helyi románok prominens képviselői sorstársaikkal is képesek voltak szembe fordulni. Erre a közös polgári hagyományra való utalás nem üres beszéd. Csakhogy ezt a hagyományt egyféleképpen kezeli a többség és másként viszonyulnak hozzá a kisebbségek. A helyzet nem csupán a helyi hagyomány értékelését illető különbségek okán változott meg, hanem az új hatalom stratégiai céljaiból következően is. Etnikai kizárólagosság megnyilvánulásaira minden domináns helyzetbe került népelem hatalomgyakorlása során kerül példa. Nem szokás fennen hangoztatni, hogy az osztrák telepítési politika egyik kitétele úgy szólt: magyarok - megbízhatatlan kurucok - betelepedése a Bánságba nem engedélyezett.14 Az 1920 utáni bukaresti politikáról a helyi románság azt még elmondja, hogy a csatolt térségeket gyarmatokként kezelte, nem integrálni, hanem legyűrni kívánta, azt már „jótékony” homály fedi, hogy miniszteriális szinten kijelölt szerep és felelősség volt Erdélyben és Bánságban a helyi viszonyok románság szempontjából hátrányos mivoltának a „rendezése”. Ez elsősorban a városok etnikai összetételére, a magyar és német népelemek gazdasági-szellemi téren megmutatkozó jobb helyzetének a megszüntetésére vonatkozott. A magyarellenesség mértékét illusztrálja Liviu Rebreanu esete, aki egy 1938-as interjúban azt állította, hogy Mikszáthtal németül ismerkedett, miközben jegyzetei szerint Schillert is magyarul olvasta.15 1948 után a hatalom a kisebbségi kérdést illetően külön eszközt hozott létre azzal, hogy bevezette a zárt városok rendszerét: a kijelölt - nagynak nyilvánított - városokba betelepedni csak külön engedéllyel lehetett,16 a környék kisebbségi polgárai sokkal nehezebben válhattak a biztosabb életkörülményeket nyújtó városok lakóivá, mint a messzi tájakról - Eszak-Moldovából, Olténiából - érkező, a helyi mezőgazdaságból kiszoruló, tízezres nagyságrendű csoportok tagjai. Ennek értelmében létezik egy román-román törésvonal is az őshonosnak számítók és szocialista hullámmal érkezett, kevésbé urbanizáltak között, s mivel ennek szívesen és gyakran adnak hangot, ez mintegy elfedi az etnikai törésvonal mentén meglévő diskurzuskülönbségek felmutatására irányuló halovány kísérleteket. Mert a kisebbségi valóban biztonságban érezheti itt magát, nincsenek sem a 90-es évek Kolozsvárjára vagy még kevésbé Marosvásárhely fekete márciusára utaló megnyilatkozások - csak azt is tudatosítani kellene, ez mibe kerül az etnikai identitás vonatkozásában.
