Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Szőts Zoltán: Szemle
ha nem objektiválható valóság. (...) Objektiválható indicativusban (kb.: »tárgyiasítható jelentő módban« [D.M.]) nincs Isten. Ha valaki számára van, az nem az élő Istent ismerte meg, hanem bálványnak hódol. (...) Az egzisztenciális szükségérzet optativusában (óhajtó mód) léte még kétségbeejtően kérdéses, de ez már a megközelíthetőség állapota. Istenről csak vocativusban (megszólító mód) lehet és szabad beszélni: az Ő igei megszólítására csak az én önátadó imádságos megszólításom válaszolhat.”9 Nézzük ezt most a Babits-versben: érzem, valaki néz rám (5): a testi érzékszervek számára felfoghatatlan, tehát objektiválható indicativusban nincs; betelljen sóvárgássalhog&ncs-szwzm (32): az egzisztenciális szükségérzet optativusa; Vezessen Hozzád a szabadság (37): itt van a vocativus, a megszólítás, a kapcsolatfelvétel. Ez még itt nem jelent bizonyosságot, hiszen az olykor elhangzó kérést még nem követte ráhangolódás a megfelelő „hullámhosszra” - de éppen ezért kell az imádság. Babits én-képe: a vad mint a szabadság képi megjelenítője De hogyan éli meg - mint majd látni fogjuk, csak látszólagos - szabadságát a költő? A hasonlat alapja, amelyből az allegória kibomlik, a vad. Szófaját tekintve a legtöbbször főnévként szerepel, stilisztikai szempontból pedig szókép, szinekdoché, abban a sajátos megjelenési formában, ahol a nem (genus) nem egy és csakis egy fajta (species) helyett áll. Ez a „fajta” persze valószínűsíthető: valamely nemes állat, amelyre vadásznak, bozótban, „rengetegben” él, nyakörvet verethetnek rá. Leginkább a szarvas képzete idéződik fel általa; de nem ez a hasonlóságon alapuló kép lényeges mozzanata, hanem az életmód: vadon élő állat. Először a címben szerepel, egy jelzős szerkezet alapja, amely csak a mű egészének ismeretében értelmezhető. A második versszakban gyenge vad szókapcsolatot az előző sorbéli gyermekül értelmezi; a harmadikban az ily vad névmása mögött már több megismertjellemző áll: gyenge (fiatal), olykor gőgös, magát szabadnak érző. Legközelebb határozóként fordul elő a szó: vadmódra bolyong; majd az utolsó versszakban - újra egy hasonlat részeként - expresszív szófajváltással: vad bozót között a vad. A vad szó értelmezési tartományával - látjuk - minősíthető a költő (meglehetősen behatárolt) szabadság-érzete; a hely- és körülményhatározók pedig - az allegória részeiként - mind valamiképp az „élet viszontagságai” jelentésben állnak: ezer baj között (6), e rengeteg ölében (22) (Dante!), a viharban (25), vad bozót között (36). 10