Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 3. szám - Szőts Zoltán: Szemle

De nézzük, hogyan közelít hozzá a költő, a lírai én; hogyan kísérli meg megnevezni a Megnevezhetetlent? A folyamatnak a versben végig nyomon követhető íve van, amelyben a megnevezési kísérletek nyelvi kifejező eszközei tökéletesen leképezik az Istenhez való valóságos - azaz lelki - közeledés útját a teljes bizonytalanságtól a biztos megnevezésig:

valaki néz rám (5)

Ez a valaki tán az Isten (9)

erős, ős uram (12) mint bölcs vadász (14) akitől bújni hasztalan (10)

titkos orvét annak aki (22)

az o' jele (26)

ne nyughassam nélküle (28) Hozzád (37)

Istent (40)

határozatlan névmás önmagában: teljes bizonytalanság

Azonosító mondat. A határozatlan névmás kijelölő jelzőt kap; az azonosított előtt a határozott névelő távolságtartást fejez ki, amelyet növel a tán módosítószó, - de az első megnevezési kísérlet megtörtént a legjellemzőbbnek tartott tulajdonságok: adys hangulatú jelzőkkel ellátott főnév hasonlatba foglalt jellemzés; a bölcs szó hangulatáról ld. a fentebb írtakat vonatkozó névmással bevezetett jelzői mellékmondat a megnevezni kívánt személy hatalmának körülírására (vö. „Nincs mód futni tőled” [Jónás könyve]) feladja a kísérletezést a megnevezéssel, körülírással, maradnak a „bármilyen valakit” helyettesíthető mutató illetve vonatkozó névmások

névmás mindkettő, de már személyes névmás;

a megismerni vágyott létező személyes voltára utalnak, míg a

névmásban már ott van a megszólíthatóság: a kapcsolatfelvétel egyetlen módja itt újra kimondja a keresett nevét, de már a távolságtartást kifejező határozott névelő nélkül.

Az Istenhez való közeledés útját és a rátalálás egyetlen lehetőségét ez a vergődő vallomás úgy is szemlélteti, ahogy azt Hegedűs Lóránt fejtette ki Adyról szóló tanulmányában: „Isten tőlünk függetlenül létező, de megismerésünk számára so9