Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 3. szám - Némediné Kiss Adrien: Valóban "sírógörcsöket kapott" Babits?

Némediné Kiss Adrien • Valóban „Sírógörcsöket kapott” Babits? 77- csak úgy mellékesen - a saját sérelméről. „Az Adyval jövő generáció magával hozta a magyar kritika megsemmisülését, alattomosan s a szomszédokat megvakítóan tömjénezték egymást s ezzel többet ártottak, mint amit használtak az irodalomnak. Ezt valamennyien tudjuk, s milyen rosszul esik most olvasnunk, hogy ezek a beérkezett írók »az Ady-revízió« alkalmával mind megszólalnak és panaszkodnak a kritika hiányáról. Micsoda álszemérmeskedés.”

Ezután tér rá a személyes példára. „Nem régen történt meg velem - írja - , hogy az egyik nagy költőnek regényéről (aki most az egyik napilapban szintén a kritika hiányáról panaszkodik) tárgyilagos és szakszerű kritikát írtam s mikor ez a költő elolvasta írásomat, sírógörcsöt kapott, és oly nemessé edződött benne a kollégialitás érzése, hogy annak a lehetőségét is meg akarta gátolni, hogy továbbra is munkatársa lehessek annak a lapnak, ahol a kritikámat le akartam adni.” (A Toll, 1929. júl. 28.)

Kassák nem nevezi meg Babitsot, de világos, miről, kiről beszél. Babits - ugyancsak nem nevezve néven Kassákot - reagál is rá, amikor a Nyugat 1929. szept. elsejei számában Személyi ügy? címmel szól hozzá az Ady-vitához, amit „egy bulvárhetilap a Kosztolányi hírhedtté vált könyve körül jegecesített ki”. Megszólalását az váltotta ki, hogy a hetilap szerkesztője a disputa összefoglalásában Babitsot is azok közé sorolta, akik „titkon és szívük mélyén talán helyeslik az Adykoszorú megtépázását”. Babits visszautasítja ezt, s közben maga is keserűen szól a kritika helyzetéről („a komoly kritika hangja már előre gyanús”; „nem az igazságról van szó vagy véleményedről, hanem harcról és pártokról”). Majd a maga szerkesztői és kritikusi magatartását jellemzi: „Én tisztelem a kritika jogát. Ha szerkesztő vagyok, talán nem adok helyet annak, ami nézetemmel ellenkezik. * De ha másutt olvasom az ellenvéleményt, komoly érvekkel szállók szembe vele, s nem keresek mögötte más indítékot, mint az igazság vágyát s az irodalom szeretetét. [...] Csak az írást nézem.” Indulattal szól a mai világnézetről, amely többre becsüli az értékeknél a harcot. „Ez gyűjtötte Ady sírja köré a hiénákat, mihelyt az első fölszabadító szó elhangzott - (mert minden kritika ma kaján hiénákat szabadít föl) - s bizonnyal igazuk van azoknak, akik fenyegetnek, hogy nem áll meg itt... A hiénák már bennünk is halottat szagolnak, mindannyiunkban, akik az Érték és Szellem erejét képviseljük még...”

Babits az általa *-gal megjelölt helyhez a következő lábjegyzetet fűzi. „Ahogy például nem adtam helyet annak az írónak, aki saját lapomban akarta egy rossz cikkel megtámadni legnagyobb művemet. Ez az író most - éppen az Ady-viták során - nyöszörög s panaszkodik; holott nem történt semmi baj: a cikk megjelent