Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Pomogáts Béla: Erdély mint multikulturális modell
18 Út Dunatát ■ 2000 március zott, így a magyar Erdélyi Helikon, a román Idea Europeana és a német Klingsor. A magyar és román nyelven 1922-1923-ban Nagyváradon megjelent Aurora, valamint az 1924-ben Kolozsváron négy nyelven (magyarul, románul, németül és franciául) indult Cultura című folyóiratok pedig már programszerűen hirdették és szolgálták az erdéyi multikulturalizmus eszméjét és az erdélyi népek kulturális közeledését. Az erdélyi multikulturalizmus eszméjének, akárcsak a transzilvánizmusnak, komoly szerepe volt a két világháború közötti korszak, különösen a húszas évek szellemiségének alakításában. Mindazonáltal az erdélyi kérdés körül folyamatosan kibontakozó magyar-román konfliktusok, a bukaresti kormánynak az a mindig is (mondhatnám 1919 óta folyamatosan) képviselt stratégiája, amely az erdélyi helyzet konszolidálását nem a kisebbségbe került népcsoportok kollektív jogainak elismerése és érvényesítése, hanem politikai visszaszorítása és asszimilálása által kívánta megoldani, továbbá a revanspolitika mindkét oldalon folyamatosan megjelenő kísértése következtében az erdélyi multikulturalizmus igen nagy történelmi veszteségeket szenvedett. Ezek közé a veszteségek közé tartozik természetesen az erdélyi németek szinte teljes exodusa is, amely igen érzékenyen érintette a hagyományos erdélyi civilizációt. Az erdélyi multikulturalizmus, mint az európai liberális politikai kultúra egyik fontos eleme és hagyománya, mára csak töredékes módon maradt fenn, elsősorban az erdélyi magyar kulturális intézmények működése révén, holott ez a multikulturalizmus gazdagítani tudná mind Romániát, mind a közép-európai régiót és közvetve a térség európai integrációját, ezenkívül hozzájárulhatna a magyar és a román társadalom kölcsönös kiengesztelődéséhez és együttműködéséhez. Vajon van-e lehetőség arra, hogy az erdélyi multikulturalizmus eszméje és gyakorlata ismét a történelem napirendjére kerüljön? Ezt igazából nem az írók és a publicisták, inkább a politikusok tudnák megmondani, minthogy a térség sorsának alakítása az ő kezükben van, ők a felelősek azért, hogy ez a történelmi sors miként alakul. A szellem emberei természetesen szolgálhatnak tanácsokkal, javaslatokkal a politika számára, ezek a javaslatok azonban csak akkor számíthatnak meghallgatásra, ha maga a politika is felismeri bennük az érdekeinek megfelelő elemeket.
