Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Sipos Lajos: A Timár Virgil fia keletkezéstörténete
Sipos Lajos • A Tímár Virgil fia keletkezéstörténete 47 lás szándékával, ahogyan az a Halálfiai megírására készülődve megtörtént; és nem készített regényváltozatot sem, ahogyan az majd az Elza pilóta esetében megvalósul. Mivel Babits már egyetemista éveitől számítva eltett minden feljegyzést, ami a művekre készülve született, pontosan tudva, hogy a szövegváltozatok, szövegutalások és a levelek a modern magyar irodalom dokumentumai lesznek egykoron, amint erről Kosztolányival már 1904-ben kölcsönösen biztosították egymást, ezért mindenképpen feltűnő: a költő hagyatékában - szemben az összes többi alkotással - alig maradtak fenn a Tímár Virgil fiám vonatkozó cédulák, feljegyzések, iratok. Talán megkockáztatható: ebben az esetben nemcsak a mű egy részlete készült el „fel s alá járkálás vagy utcai séta [...] közben fejben”, amint 1927-ben a Színházi Életnek adott nyilatkozatában az író a műveiről általában elmondta7; lehet hogy a Tímár Virgilfia a már emlegetett erős koncentrációban, jelentős mértékben „fejben” született meg, azután pedig gyors tempóban csak a leírásra került sor. A regény első, 1919-es változatát azonban nem adtaközre az író. Ennek bizonyára több oka volt. Lehet, hogy nem érezte még késznek az alkotást, de az sem kizárt, hogy 1919 szeptemberében, az alkotás befejezése után ráeszmélt: a Tanácsköztársaság végén felerősödő antiszemita hangulatot követően, az újonnan berendezkedő politikai rendszer „hivatalossá” váló antiszemitizmusa idején, lehetetlen közreadni egy olyan munkát, amelyben - minden aktuális politikától függetlenül ugyan - az egyik főhősnek választania kell az évszázados keresztény kultúra által kínált élet-keretek és a zsidó értelmiségi életvezetés között.8 1920 végén azonban a szerző „elővette” a kéziratot, s 1921 januárjában elküldött egy részletet a könyvből a kolozsvári Napkeletnek „Arckép. Egy regényből. A Napkeletnek írta Babits Mihály” kettős alcímmel.9 Az egész szövegen pedig (feltételezhetően) tovább dolgozott. Erre egyrészt ösztönözte ifjú felesége, Tanner Ilona, a későbbi Török Sophie, aki az 1921. január 15-én volt „hirtelen” esküvő után „rábeszélte” a közlésre,10 de ösztönözhette a közzétételre, a „befejezésre”, ennek a szövegnek a „lezárására” az esküvőt hamarosan követő szekszárdi látogatáson és a márciusi olaszországi nászúton elkezdett, önéletrajzi elemeket szintén mozgósító Halálfiai írása is. Az 1919-es gépirat most nyersanyagnak szolgált. Érintetlenül is hagyott benne részeket az író, ugyanakkor részeket ki is emelt, jeleneteket átszerkesztett, helyenként - amint ez az egymástól jól megkülönböztethető gépiratok egymás mellé ragasztásából kivehető - máshol volt részeket egymás mellé rakott.11 Ugyanakkor kézírással is betoldott passzusokat.
