Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Fried István: Erdély: Kultúrák találkozása
10 Úr Dunatát • 2000 március nak megfelelően „korszerűsíti” a nemzetiként számontartott jelképeket, teszi „emészthetővé” a nemzeti fenyegetettség-érzést, játszik rá egy nép/nemzet kollektív neurózisára. Az 1989-es reménykedésből felocsúdva, minden bizonnyal szétfoszlottak az illúziók, amelyek a valós és a gerjesztett ellentétek gyors megszüntetését várták; ugyanakkor olyan megfontolások (eleinte igencsak gyér) jelentkezésére is érdemes volna fölfigyelni, amelyek a hagyományos politika és a pejoratív értelemben vett átesztétizált és átpolitizált történetírással szemben, kivételes esetekben a napi politikában a dialógus létrehozásában igyekeztek magukat érdekeltnek mutatni. Az óvatos fogalmazás részint annak szól, hogy a nemzeti előítéletre vonatkozó kutatások, a kulturális antropológiának idevonatkoztatható metódusai egyelőre nem tudtak jelentős mértékben áttörni, s az egykori hétköznapi életet (konfliktus-szituációit) feltáró vizsgálódásoknak az együttélés formáira, az imagológiai alakulástörténetre irányuló eredményei sem látszanak a kapcsolattörténeti hagyomány egyébként szükséges továbbírása mögött. A kultúrák dialógikus formáinak markánsabb körvonalazódása késik, és ezzel kapcsolatban (néppszichológiailag megmagyarázhatóan) értékes esztendők múlnak el anélkül, hogy a találkozó kultúrák révén létrehozható pluralitás szemlélete lényegesen népszerűsödne. Itt jegyzem meg, hogy a nyelvek, nemzettudatok, kultúrák egymáshoz közelítésében problematikusnak mutatkozhat a kisebbséggel szemben támasztott maximális, a többséggel szemben valójában nem támasztott nyelvi igény a másik fél megértésére, kultúrájának, így nyelvének alaposabb megismerésére. De nem léteznek a szükséges intenzitással működő-ható fórumok sem, ahol vagy rendszeresen kicserélhetek lennének a nézetek, vagy népszerűsödhetnének a heterogeneitás diszkurzusai; úgy is leegyszerűsíthetném: olyan közös rendezvények, amelyek a globalizálódás versus regionalitás mindkét fél aktivitását, toleranciáját és nyitottságát próbára tevő problémakörét elméletileg megközelíthetnék. Még olyan kiadványok is inkább az egymás mellett beszélő, nem pedig egy közösként vállalható, több nyelven megszólaló nemzedéki tudat vagy kultúraszemlélet jegyében szerkesztődtek, mint a román és részint a magyar nyelvű megszólalásnak helyet biztosító Echinox, nem is szólva a Kriterion Kiadóról, amely ugyan határozott lépéseket tett az interkulturális szemlélet meghonosodása érdekében, azonban a körülmények kényszerítő hatalmának engedve, végül is a kultúraközvetítés hagyományosabb formáit ápolgatta. Pedig itt a kultúraszemlélet újragondolásának, a kulturális antropológiai metódus népszerűsítésének, a komparatív módszerek közül a regionális elemzés (amelyben az irodalmi imagológia is szerephez juthat) önelvűséget megkérdő
