Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - 95 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tverdota György: Majd...
Tverdota György • Matd... 31 irányában mutat. A [Kiknek adtam a boldogot...] első négy sora abba rímképletű és 8,9,9,8-as szótagszámú. A Majd... első négy sora pontosan ugyanilye n. Nos, a költő úgy rendezi át a sorokat, hogy érintetlenül hagyja a rímképletet és a sorhoszszúságot. Abban a részben, amelyben az átrendezés végbemegy, érdekes módon ölelkező konstelláció van az eredeti és ugyanilyen rímelhelyezés az átalakított változatban, függetlenül attól, melyiket tekintjük elsőnek és melyiket továbbfejlesztettnek. A rímképlet tehát b a a b. Hogy érhető el ez az eredmény? Úgy, hogy a költő egész egyszerűen egy szimmetriatengely mentén megfordítja a szerkezetet. Fontoskodás helyett fogadjuk el a Stoll-féle javaslatot. Tegyük föl, hogy a [Kiknek adtam a boldogot...] a korábbi, a Majd... a későbbi változat. Ebben az esetben a „Kitágul, mint az űr, az elme.” sor először a vizsgált részlet első sora, aztán pedig az utolsó, negyedik helyre kerül. A rímhelyzetet ez nem változtatja meg, mert az ölelkező rím esetében az első és a negyedik sor rím technikailag a képlet megváltoztatása nélkül felcserélhető. Különösen akkor és azért, ha és mert az, ami az előbbi változatban negyedik, utolsó sor volt, a későbbi változatban első helyre kerül. A rímkeret változatlan marad, a kezdet és a vég helyet cseréltek. Ugyanez a helycsere megy végbe a belső a a rímű sorok esetében. Ami előbb második sor volt, abból utóbb harmadik sor lesz, s fordítva: a harmadik sor előre rukkol második sorrá. Az átalakulás tehát katonás rendben megy végbe. A hadrend nem bomlik föl. Mindenki a számára kijelölt helyet foglalja el. Nemcsak az egyik kompozíció és a másik kompozíció rendezett önmagában, hanem az egyikből a másikba való átalakulás is szabályosan megy végbe. Miért volt szükség az egyik rend felcserélésére a másikkal? Változtat-e valamit a részlet értelmén az átalakítás ? Ha nem változtat, akkor az átrendezés milyen célt szolgált? Van-e összefüggés az összetevők között, vagy ebben a versben „úgy kapcsolódnak egymáshoz a szavak, mondatok, mint az űr szabadságának rendjében úszó csillagrendszerek”, ahogy József Attila egyik 1936 őszén Gyömrői Edithez írott versében megfogalmazta? Nem könnyű kérdések ezek. Ahelyett, hogy közvetlenül mindegyikükre megpróbálnánk válaszolni, mondjuk el azt, ami elmondható. Miről van szó ezekben a sorokban? Arról, hogy valami véget ér. Valami, aminek a külön-külön sorokban és mondatokban felsorolt összetevői a maguk részéről szintén véget érnek. Mintha egymás után zárulnának be ajtók, amelyeken keresztül korábban élénk forgalom bonyolódott le. „Kitágul, mint az űr, az elme.” Ezt a kérdést régebben elemeztem. A táguló világegyetem tana képezi itt a hasonlítottat. A világegyetem anyaga szétesik, mintha el
