Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - 95 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Beney Zsuzsa: A születő szöveg - József Attila: Szabad ötletek jegyzéke
22 Út DuNATÁT • 2000. JÚNIUS írta őket, ezt az intermedier poétikai helyzetet bízvást tarthatjuk olyan jellegzetességüknek, amely megengedi, hogy alkotáslélektani szempontból mint verselőttes jelenséget vizsgáljuk őket. Éppen ezért, a Szabad ötletek, egyszerre tartozik József Attila költészetének speciális problémái, és a költői beszéd kialakulásának azokon túlnövő jelenségei köze. Ez az egyszerre történő megjelenés, annak jelentősége, hogy egy általános kérdést, a költői nyelv kialakulását egy mindenképpen intermediernek tartható közegből József Attila példáján vizsgálhatjuk, teszi e kérdést mindkét oldalról oly izgalmassá. Ebből az intermedier közegből, kommunikatív és nem-kommunikatív, a tartalmat a hangzásban, a nyelv önmagábazárt öncélúságában elrejtő sajátságában (amely azonban, rejtélyes módon éppen ebben a látszólagos formalizmusban teszi nyilvánvalóvá a tudatosan elzárt, kimondhatatlan tartalmat), melynek legjellemzőbb terméke a Szabad ötletek, s a Szabad ötletek-nek az ugyanebben az időben, főleg Gyömröi Edithez írott versekkel rokon jellege, jellemző költői sajátságokat olvashatunk ki József Attilának ebben az időben, és későbben írott műveire vonatkozóan. A problémát két szempontból kívánom vizsgálni. Az egyik a költői intencionalitásnak, mint költészetteremtő erőnek, a másik a formának, mint tartalommódosító eszköznek szerepe. A költészet fogalmához hozzátartozik a költői intenció, a máshoz-fordulás poétikai magatartása, még akkor is, ha látszólagosan a vers tagadja ezt. József Attila azonban nem is tagadja. Azt, amit személyességének, a perszonális filozófiához történő közelállásáról mondtam, tudatosan is vállalja, ez tükröződik verseinek oly gyakori megszólító, akár önmegszólító jellegében. Természetesen ezt nem a versek nyelvtani alakjára, hanem ennél sokkal mélyebben, az olvasó, tehát a verset befogadó lény virtuális létezésére, a belévetett bizalomra értem - még akkor is, ha ezek a versek éppen a bizalom és a megértés hiányáról szólnak. A hiányban mindig bennefoglaltatik a hiányzó, így, ha áttételesen is, a másik. Éppen ez különbözteti meg József Attila csupa hiányra, pontosabban a hiány és jelenlét koegzisztenciájára és antinómiájára felépülő modernségét a későbbi időknek a másikat\xiktató nem-kommunikatív poétikájától. Meggyőződésem, hogy nincs olyan költői szöveg, amelynek ne az olvasó megszólítása lenne a célja, s amely, mélyen, messze az elgondoltság felszíne alatt ne az olvasó megértésére számítana. Maga a forma, pontosabban a formateremtés, bármily ezoterikus legyen is, az ember legmélyebben kommunikatív funkciója, benne a másokhoz szóló fegyelem elkerülhetetlenül nyomja el a spontaneitás
