Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Téglás János: Babits és Baumgartner Ferenc levelezése

Babits és Baumgarten Ferenc levelezése

41

A pesti és főleg a strassburgi, illetve a heidelbergi egyetemen eltöltött szemeszterek hatására később érdeklődése megváltozott. Ő is szembesült azoknak a századeleji történetíróknak a dilemmájával, akik - Babits szerint - „nem tudtak megelégedni a sivár pozitivizmus hit, szempont és mérték nélküli ténygyűjtésével, s szempontot és mértéket kerestek.”5 Baumgarten figyelme az esztétika és a művészeti kritika felé fordult, a történészből esztéta lett.

1909-ben, alig harmincévesen elhagyta Magyarországot. Berlinben és Münchenben élt, de szinte állandóan vándorúton volt: többször járt Itáliában, Svájcban, Hollandiában, Angliában, és majdnem minden évben meglátogatta testvéreit, valamint ismerőseit Budapesten. Németországban - német nyelven - teljesedett ki irodalmi munkássága. Itt írta a Das Werk Conrad Ferdinand Meyers című munkáját6 a nagy svájci költőről és regényíróról, melyben - Alexander Bernát szerint - „szembeszáll az irodalomtörténeti és kritikai tekintélyekkel, leszállítja Meyernek kissé szertelenné nőtt regényírói hírnevét, inkább dekoratív, mint alkotó szellemnek mondja, és oly hatalmas nyelven szól, hogy egész Németország fölfigyelt”.7 Az 1920-ban írt Zirkus Reinhardtban a háború utáni weimari Németország színházi életével foglalkozott, azt vizsgálta, hogyan rombolta szét a 20. századi társadalmi fejlődés a művészet alapjait. A reinhardi rendezést támadó kritikai írása után jelent meg egyetlen szépprózai kötete, a Die Mutter1, melyben anyja emlékét örökítette meg.

Irodalmi tevékenysége, könyvei, cikkei, előadásai miatt sok ismerőse és tisztelője volt: Münchenben találkozott Rilkével, a kiváló költővel, a személyes kapcsolat mellett gazdag levelezést folytatott Thomas és Heinrich Mann-nal, gyakran beszélgetett Ernst Robert Curtius irodalomtörténésszel, Alfred Kerr íróval, Paul Ernst esztétikussal, sőt 1908-1918 között „semmitől sem zavart barátság és meszszemenő irodalmi és világnézeti közösség” fűzte össze Lukács Györggyel is.9

A megnyerő külsejű, törékeny testű, betegségre hajlamos Baumgarten Ferenc magányosan és szerényen élt. Idejének nagy részét szállodákban töltötte, berlini és müncheni lakását átmenetinek tekintette, és nagyon egyszerűen, a gazdagság látszatát kerülve rendezte be. A nagyvilágnak ez a fáradt vándora csak 1926-ban vásárolt villát Münchenben, ott akart végleg letelepedni. Halála után az őt jól ismerő német íróbarátait is meglepte, hogy milyen nagy vagyon maradt utána.

Babits és az alapítványtevő között csak nagyon laza kapcsolat volt: „Sajnos nem dicsekedhetem avval - mondta az 1937-es díjkiosztó ünnepélyen -, hogy bizalmas és hosszabb időn át tartó barátság fűzött volna Baumgarten Ferenchez.”10 1917-től 1923-ig leveleztek, de ez a „levelezés - folytatta a múltidézést a költő - nem mondható sem nagyarányúnak, sem sűrűnek”. Babits nem szeretett magán