Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - José Ortega Y Gasset: A tömegek lázadása (részlet)
38 Tosé Ortega y Gasset • A tömegek lázadása (részlet) És most térjünk vissza a kiindulóponthoz. Századokon át rokonszellemű népek csoportja, Európa uralkodott a világban: A középkorban, a múlandóság világában senki sem uralkodott. A történelem minden középkorában ugyanez történt. Ezért van bennük mindig egyfajta viszonylagos káosz és viszonylagos barbárság s véleményhiány. Mind olyan korszak, amelyben szeretik, gyűlölik, kívánják, taszítják egymást az emberek, mégpedig nagy mértékben. Véleményük ellenben alig van. Nem mondható, hogy ne volna bája egy ilyen korszaknak. Mégis a nagy korokban a vélemény élteti az emberiséget, s ezért van rend. Ha a középkornál messzebbre tekintünk, ismét olyan kort látunk, amelyben a modern világhoz hasonlóan van, aki - még ha a világnak csak egy körülhatárolt részén is, de - uralkodik: Róma, a parancsolgató. Aki rendet teremtett a mediterrán térségben. A háború utáni korszakban most egyre többször halljuk, hogy Európa már nem uralkodik a világban. Tudatában vagyunk, hogy milyen súlyos ez a kórkép? Azt jelzi, hogy eltolódóban van a hatalom. Vajon merre tart? Ki követi Európát a világuralomban? Biztos, hogy van-e valaki, aki a helyére lép? S ha nincs, mi történhet? Az a való igazság, hogy minden pillanatban, tehát most is, végtelen sok minden történik a világban. Ha valaki azt állítja, meg tudja mondani, hogy valójában mi történik most a világban, ezt csak öniróniának lehet felfogni. Ám épp azért, mert közvetlenül nem ismerhető minden, ami létezik, nem tehetünk mást, mint hogy önkényesen alkotunk egy valóságot, s feltételezzük, hogy így vagy úgy léteznek a dolgok. Ezzel lesz egy sémánk, vagyis fogalmunk vagy fogalmi rendszerünk. S ilyen optikával szemügyre vehetjük a tényleges valóságot, s akkor, de csak akkor, szert tehetünk egy megközelítő képre. Ez a tudományos módszer. Sőt: ilyen minden szellemi tevékenység. Amikor megpillantjuk a kerti ösvényen közeledő barátunkat, s azt mondjuk, hogy „Ez Péter”, szándékos, ironikus hibát vétünk. Tudniillik Péter nekünk magatartással kapcsolatos erkölcsi és fizikai tulajdonságok sematikus együttese - ezt hívjuk „jellemnek” -, s az a való igazság, hogy Péter barátunk olykor szinte semmiben sem hasonlít a mi „Péter barátunk” fogalmához. Minden fogalom, a legköznapibb és a legspeciálisabb fogalom is az önirónia foglalatában, egy-egy alküonéi mosoly apró fogai közt létezik, úgy, ahogy a nagy pontossággal csiszolt gyémánt is aranyfogazatú keretben van. A fogalom teljes komolysággal azt állítja, hogy „Ez a dolog A, ez a másik pedig B.” De ez egy pincesans-rire komolysága. Olyan kétes komolyság ez, mint amikor valaki visszatartja a nevetést; de ha nem szorítja össze eléggé az ajkait, kitör belőle a kacagás. Nagyon
