Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - Szilágyi Miklós: Szakály Ferenc
76 Út PuNATÁr • 1999 szeptember sumról”, melynek lényegét a „kuruc” vagy „labanc” történetírás képtelen volt, mindig is képtelen lesz megérteni. így summázta Szakály a Magyar adóztatás a török hódoltságban című korszakos művében azt, ami a későbbi fejlemények szempontjából a lényeg: „a hódoltságkori paraszttársadalom nem roppant bele a kettős - némelykor: hármas - adóteher viselésébe; nem épült le s nem szorult vissza a vegetálás szintjére”; sőt kiemelkedett az a gazdagparaszti réteg, mely a távolsági - európai horizontú - kereskedelembe is bekapcsolódván „jelentős anyagi áldozatokat hozott a korszak legnagyobb társadalmi és szellemi mozgalmának: a reformációnak felkarolására”. Ez utóbbi mondatok - be kell látnom - nem csupán az életmű összetéveszthetetlenül eredeti értékeit veszik számba. Legalább ennyire a történeti néprajz művelőjének - meglehet, önkényes - olvasatáról is árulkodnak. Arról, ami - a Szekszárdot s a múzeumügyet szolgáló baráti szövetségen túl - mindvégig „szakmaivá” tette kettőnk kapcsolatát: az egymás értésének s a szakterületünktől mégoly távoli részeredmények „hasznosításának” eltökélt szándékáról. Annak a banális igazságnak szemléletünket szabályozó alapelvvé avatásáról, hogy a „történeti valóság”, melyet más-más módszerrel, más-más részdiszciplina szolgálatába szegődvén megismerni törekszünk, csak korlátozottan közelíthető meg, ha „kutatási területekké” parcellázzuk, s nem tudunk, nem akarunk messzebb látni a parcella már-már fallá magasított kerítésén. De miért én mondom? Hiszen most - fájdalom - kedvenc rögeszméimről nem, csak rólad eshet szó. S ezt az igényt, mely kettőnk között is, s minden szakmai kapcsolatodban, feltétele volt az egymás értésének, ennél pontosabban megfogalmaztad, személyedre szabott kutatói programmá avattad, amikor a Mezőváros és reformáció című, a helytörténetírás apológiájaként is olvasható köteted létrejöttének indítékait a „máshoz” szokott történészek számára egyértelművé akartad tenni: ,,[a kötet tanulmányaiban] szinte mániákusan igyekeztünk ’összeboronálni’ a gazdaság-, a társadalom-, a város-, az egyház- és a kultúrtörténeti megközelítés szempontjait. Keservesen tapasztaljuk ugyanis, hogy ezeket az életmegnyilvánulásként egykor oly szépen illeszkedő szférákat, kutatási területté válván, ma falak választják el egymástól, amelyeken nemcsak átjárás, de szinte már átlátás sincs, sőt mintha ennek igénye is szűnőben volna.” Értvén az „átlátás”, ha kell, az „átjárás” termékenyítő voltát állító, fájdalmunkra véglegesen lezárult nagyszabású - és meggyőződésem, hogy csak ezután igazán nagy hatású! - Szakályi-életműben amúgy is benne rejtező üzenetet, hadd tudatosítsam tehát a többségükben nem „hódoltságkor-kutató” reménybeli olva
