Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - Bakk Miklós - Horváth Andor - Salat Levente: A 2000 év küszöbén Politika és kisebbségi magyar társadalom Romániában
Bakk-Horváth-Salat • A 2000. év küszöbén... 47 vele összefüggő nehézségeket viszont saját céljaira használja ki. Az elmúlt tíz év is erre a paradoxonra világított rá: az ország vagy azért nem volt képes az integráció által megkövetelt megújulásra, mert a poszkommunista garnitúrának - minden deklarált szándéka ellenére - ez nem is célja (Iliescu-rendszer, 1990-96), vagy azért, mert az azt felváltó új koalíció nem tud meghirdetett szándékainak érvényt szerezni (Constantinescu-rendszer, 1996-tól). Az pedig már csak a válság mélységére utal, hogy a megosztottság a román társadalom mentalitásában is mélyen gyökerezik, amint azt a koszovói válsággal kapcsolatos állásfoglalások oly drámai erővel felszínre hozták. A ROMÁN POLITIKAI ELIT A román társadalomfejlődés 1990 óta folyamatosan azzal a kihívással néz szembe, hogy vagy a politikai elit elégedetlen a társadalommal, vagy a társadalom elégedetlen a politikai elittel. Ebben a jelenségben az az aggasztó, hogy mindkét oldalon növekszik a hajlam a radikalizálódásra, vagyis a demokrácia bevett eszköztárától való elszakadásra: a politikai elit vonzódik a kemény(ebb) hatalom, a társadalom pedig az erőszakos(abb) fellépés gondolatához. A román társadalom 1990 óta folyamatosan a diffúz erőszak állapotában él: hol a hatalom szítja fel, aktivizálja a potenciális társadalmi erőszakot, hogy ezáltal mintegy „rendre utasítsa” a társadalmat (Marosvásárhely, 1990 március, bányászjárások 1990-91), hol a társadalom esik kísértésbe, hogy a hatalommal szemben erőszakosan lépjen fel (a szakszervezetek fenyegetéseitől az újabb forradalom gondolatáig sok minden sorolható ebbe a kategóriába). Az (ön)igazolás és kontestálás e különös játékában a kezdeményező szerepét kétségtelenül a politikai elit - és újabban meghosszabbítása: a politikai irányultságú média-játssza. E szerep azért endemikus betegsége a politikai elitnek, mert - struktúrájánál, mentalitásánál fogva - saját küldetését nem a közjó fogalmából eredezteti, vagyis képtelen magát olyan hatalmi csoportosulásként tételezni, amely maradéktalanul teljesíti küldetését, akár többségi, akár ellenzéki pozícióban van. Szerepére egyedül jogosult kormányzó elitként éli át küldetését, ellenfelét lenézi, a politikai szerep ellátására alkalmatlannak, sőt, veszélyesnek ítéli meg. Ezzel közvetlenül a partnerség kultúráját és vele együtt a demokratikus hatalomgyakorlás módját, mi több: létjogosultságát kérdőjelezi meg, közvetetten azonban a társadalom vezetésére hivatott (alternatív) elitek legitimitását is. Öngerjesztő, és -tartósító folyamatként ez károsan befolyásolja mind az elit kiválasztását, mind a politikai szóhasználat minőségét. Hatása azonban döntő módon abban nyilvánul meg, hogy a politikai elit globálisan érdekelt az (el
