Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - Bakk Miklós - Horváth Andor - Salat Levente: A 2000 év küszöbén Politika és kisebbségi magyar társadalom Romániában
46 Út Dunatái • 1999 szeptember mi, lefele nivelláló hatalom évszázados hagyományát a decentralizált közösségi és állampolgári autonómia javára, amely nélkül modern értelemben vett demokrácia elképzelhetetlen. Az 1989 decembere utáni Romániában sorozatosan ismétlődő események - legutóbb az 1999 januári bányászakció - azt mutatják, hogy az országban nemcsak nosztalgikus hívei vannak az antidemokratikus/totalitárius rendszernek, hanem aktív politikai/hatalmi gócai is, s hogy rendkívül nagy a távolság a pártok doktrínája és programja, illetőleg a hatalom gyakorlásáról vallott elveik között, ez utóbbiak ugyanis nagyon sok antidemokratikus, diktatórikus elemet tartalmaznak, ami erősen relativizálja, olykor a minimumra csökkenti a különbséget a szólamokban jogelvű, illetőleg a nyíltan türelmetlen, xenofób, fasisztoid politikai mozgalmak között. Az államapparátus központi és helyi intézményeiben ennek a mentalitásnak és gyakorlatnak tág tere van, ennek következtében a közintézmények nem tudják ellátni azt a stabilizáló szerepkört, amelyre a társadalmi és gazdasági reform végrehajtása során szükség van, s így ez az apparátus a szövevényes kliensi rendszer foglyává válik. Ennek a szövevénynek a megőrzése és fenntartása érdekében a gazdasági és politikai érdekcsoportok létrehozták az írott és audiovizuális sajtónak azt a hálózatát, amely a lakosságot folyamatosan beoltja azokkal az előítéletekkel és reflexekkel, amelyek a rendszer továbbélését garantálják. Az így stabilizálódott ördögi kör hatását tovább mélyítheti az a sajátos földrajzi-geopolitikai határhelyzet, amelynél fogva Románia az integrálódó, máris NATO-tagságot szerzett közép-európai országok közvetlen közelében, a belső politikai konfliktusait fegyveres rendteremtéssel megoldó ex-Jugoszlávia szomszédságában, a volt szovjet birodalom potenciális konfliktusokkal terhes utódállamainak határvonalán terül el. Mivel a belső instabilitás okán a reform véghezvitele történelmi léptékkel mérve is lassabban megy végbe, mint a közép-európai országokban, s mivel gazdasági potenciálja kevés esélyt ad arra, hogy a közeljövőben számottevően növelje versenyképes exportját nyugati irányba, rövid távon a tényleges gazdasági és társadalmi integráció lehetősége is mérsékelt. A döntően nyugati tőkével történő privatizáció pedig nem csökkenteni, hanem növelni fogja a társadalmi ellentéteket (munkanélküliség, gazdagok és szegények ellentéte stb.), ami újabb tápot ad a Nyugat-ellenes propagandának. Ez tovább súlyosbítja azt a belső, feszültségteli helyzetet, amely egyébként történeti öröksége is a modern Romániának, s abból adódik, hogy politikai osztályának egyik része elkötelezett az európai integráció mellett, de nincs sem ereje, sem kellő határozottsága, hogy azt meg is valósítsa, másik része viszont csak deklarative érdekelt e folyamatban, a
