Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - Fried István: "Az eredetiség alkotása..."
Fried István •.....az eredetiég alkotás.’ 41 szédbe. A jelen ideológiai kényszerképzetei szerint formált múlt nem szólítható meg, nem jöhet létre az eredetiség alkotásként. Ilyenkor rajzolódnak ki a nemzettorzképekott is, ahol szatíráról egyébként szó sincs, uralkodnak el a sztereotípiák, amelyek a monologikus regénytípusban lelhetnek csak otthonra. Az imagológia általában válsághelyzetekben válik „központi” diszciplínává, az irodalomtudomány nemigen tud módszeres eljárásaival (fantomizáló elbeszéléseivel) mit kezdeni. Ehelyett talán gyümölcsözőbb, ha Gadamer Igazságéi módszerébe lapozunk bele: „az irodalom létezése nem egy elidegenedett lét élettelen fennmaradása, mely szimultán módon lenne adva a későbbi korok élményvalóságának. Ellenkezőleg: az irodalom a szellemi megőrzés és hagyományozás funkciója, s ezért minden jelenbe beleviszi rejtett értelmét.” Nyilván hasznos, sőt, az önismeret szempontjából nélkülözhetetlen, ha számot vetünk a feladattal: a közös történelem, annak nevezetes és névtelen személyiségei miként jelennek meg a szomszédos irodalmakban. A néppszichológiai és/ vagy irodalomszociológiai elemzés fontos ismereteket közvetíthet, ám korántsem elsősorban a művek irodalmiságáról. Régiónk megosztottsága és az ebben a megosztottságban létrehozott közös szöveg újabban olyan, korszerű regényalakzatokban jeleníti meg önmagát, amely még a megosztottságot is a jóakarat hermeutikájával prezentálja. Nem lehazudán a közös szöveg egymástól lényegileg eltérő hangsúlyait, színeit, hanem átvilágítván és értelmezvén az ellentétek szerkezetét. Ezt megfontolva írom befejezésül Gadamernek további töprengésre is módot kínáló mondatait: „... mindenre, ami írásban szállt ránk, érvényes, hogy a tartósság akarása teremtette meg a fennmaradásnak azt a sajátos formáját, amelyet irodalomnak nevezünk. Az irodalomban nem csupán emlékek állománya van adva. Ellenkezőleg: ami irodalom, az sajátos egyidejűségre tett szert minden jelennel. Megértése elsősorban nem azt jelenti, hogy visszakövetkeztetünk az elmúlt életre, hanem azt, hogy jelenleg részesülünk a mondottakban.” JEGYZETEK 1. Jaros 1986. (vö. Hivatkozott műveli) magyarságképe lényegesen pozitívabb előző regényénél, igaz, a Tanácsköztársaság megalakulása, küzdelmei állnak regénye középpontjában; a szerző erősen bírálja a létesült polgári Csehszlovákiát, olykor szlovák sérelmeknek is hangot adat egyik-másik szereplőjével. Az egyik diákszereplő naplójában Pozsonyt háromnyelvű városnak minősíti (ti. szlovák, né-
