Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Töttős Gábor: Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt
Töttős Gábor • Szemle 75 azt az ördögi kérdést is fölvetheti, hogy célszerű-e vajon minden elveszést és megsemmisülést a török uralom nyakába varrnunk. Az írás fétisjellegét is idevéve, no meg az egyértelmű érdeket, nem játszhatott-e közre ebben egy-egy jogtipró nemes ténykedése - szándékosan, vagy akaratlanul rablás, tűzvész, áradás, esetleg egyszerű elveszés képében?! Az mindenesetre erősíti ezt a - talán vizsgálatra sem érdemes és téves - föltevést, hogy a nemesség jelentősebb belharcainak idejéből valahogy mindig kevesebb, vagy éppen egyetlen oklevél sem maradt fönn.) A regeszták előtt még műfaji csoportokba osztja a szerző a feltárandó kincset és bemutatja módszerét. „Jelen kiadványunk annyiban tér el a magyar forráskiadásban alkalmazott valamennyi regeszta-készítési módtól, hogy kevésbé tömörít, s hellyel-közzel átemel az eredetiből bizonyos sztereotip elemeket is. Kiadványunk ugyanis elsősorban olyan érdeklődőknek kíván segítséget nyújtani, akik egy-egy helység vagy tájegység, egy-egy jelenségcsoport feltárása során, meglehet, először találkoznak ilyen forrásokkal. Vagyis: regesztáink a szokványoshoz képest bőbeszédűek, mondhatni: szolgaian követik a kivonatolt latin nyelvű textust.” Ismét a tudósi előzékenység szép példájával állunk szemben: Szakály Ferenc - aki lelkes ifjú kutatóként sokszor felsóhajthatott hasonló „bőbeszédű” regeszták hiányában-jól tudja, milyen segítséggé válhat az általa választott forma. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gondos eligazítással, mellyel célszerű az anyagot végigolvasnunk, akár jobb képességű középiskolai tanuló is elemezheti, kutathatja az itt bemutatott okleveleket. A történészeken kívül a nyelvészek is tanulmányozhatják a gazdag név- és helynévanyagot, hiszen a betűhív átírás és útbaigazító feloldás segíti búvárkodásuk nagyobb sikerét. A regeszták így a legközérthetőbben, a maguk nemében a legteljesebben sorakoznak egymás után: a történelem szerelmesei, kutatói számára szinte folytatásos regény izgalmával érzékeltetik a hatalmaskodások mibenlétét, a birtokjárások és - viták légkörét. Ha ezek segítségével tárnák fel a múltat az arra hivatott iskolai szakkörök, ha hasznosításukkal igazítanák ki az egyes helységek már megírt történetüket, a kötetet alkotó módon építhetnék be megyénk megírásra váró történetébe is. S közben eltöprenghetnének azon is, hogy aki mindezt kezükbe adta, milyen hatalmas, olykor egészségét sem kímélő munkát végzett. Ne hallgassuk el azt sem, hogy ebben bizony csak ritkán és részlegesen segíthették a feldolgozó munkát az új feltárás (sokszor félérett) gyümölcsei. Maga a szerző, kíméletesen bár, de kénytelen megjegyezni a számítógépes repertóriumról, amely az 1526 előtti oklevelek kutatását segíti: „a repertóriumok értékét nagyban csökkenti, hogy az esetleges címzettet nem nevezik meg, vagyis: azoknak a mandátumoknak (királyi, felsőbb-
