Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Gilbert Edit: Egy utazás emlékére
66 Úi Dunatát • 1999. június prizmáján át minden még erősebben hat. Különösen feltűnőek a sehol-lét, az örök bolyongás metaforái mellett a halálközeli tépelődések, a „posztumusz” szó az utolsó írás címében, az elmúlás makacs faggatása, a sötét víziók, a rossz álmok. Prózái, kisesszéi, szövegei az érzékeny intellektusú, mély átélőképességű, szenvedélyes világképű írót hozzák közel. Kötetcíme igen jellemző, bár kissé talán elkoptatott szószerkezet (Kiúttalan utakon címmel például jelent meg könyv néhány éve Magyarországon). A szó számos értelmében megjelenő folytonos útonléte, a bekövetkező gyötrelem ezer formáját regisztráló érzékletes, plasztikus írói nyelvezete, az út toposzának különböző megnyilvánulásai iránti fogékonysága, tiszta helyzetfelismerései, szakadatlanul töprengő kiútkeresése, a tisztességesség lehetőségeit firtató magatartása szövegeiben indokolttá teszik a köteteimet is. Az Úttalan utaim című (Forum 1998) kisprózakötet személyes hangvételű darabjai „a teljes kétségbeeséssel való nyíltszíni szembesülés fázisai”. Megragadja Polcz Alaine igazságot és igazságtalanságot egyenrangúsító gesztusa. Az írónő személyes életútjának egy részletét feltáró, elemző írása azt a tanulságot közvetíti Juhász Erzsébet számára, hogy a tragédiákon, megaláztatásokon, szenvedéseken a hallgatás megtanulásával juthatunk át. Az önsajnálat és az irónia állomásai után ez a továbblépés esélye. Juhász Erzsébet is keresi a módot, amely lehetővé teszi a hiánnyal és a fájdalmakkal való együttélést. A lehetetlent, a képtelenséget, az otthontalanságot, a talajvesztettséget veszi szemügyre. Hazája nem lehet otthona, hiszen nem lehet otthon a hazában, ahova született: az az ország a legrettenetesebb körülmények között szűnt meg. A művészettel történő kompenzálás, a tartás és a naivitás megőrzésének példái, az ihlet és a nosztalgia szavak rehabilitása, az önismeret és orientáció értelemben szereplő Közép-Kelet-Európa, az ahhoz való tartozás, az olvasók hiányát is kis időre feledtető szemmel tartás, számon tartás: - konkrétan például Ilia Mihályné - biztosíthatja mégis a fennmaradást. Az olvasás, jegyzetelés, írás jelenti egy emelt dimenzióban az otthont. Zaklatott boldogságpillanatai, mámorba csapó lelkesültségei gyakran a kilátástalanság mélypontján törnek fel. A sesztovi attitűd, A talajtalanság apoteózisa jut erről eszembe. Amikor úgy tűnik, nincs tovább, amikor elveszett minden támpont és hiányzik minden kapaszkodó, akkor csaphat fel az irracionalitás mélységeiből a remény. így járt a szegedi Középfasorban, s a könyv számomra legemlékezetesebb írásában, a József Attila út 31-ben. Az utóbbi szöveg érdekes formája a személyes írástól való eltávolodásnak egy sajátos én-kettőzés által. Hollandia, a sohasemvolt egységes Európa mintaképe olyan átmeneti tartózkodóhellyel ajándékozza meg a novella elbeszélőjét, ahol a cégtáblák, hirdetőtáblák, utcanévtáblák és mozdonyok gyűjteménye
