Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Rimócziné Hamar Márta: Babits Mihály - Virgil - Vergilius
62 Út Dunatáí • 1999. június asztó hatású leírást ad. Minden szónak jelentéstöbblete van: Fenyegetettséget sugall Virgil padjának felirata is. Hiába az édesvizű forrás, ha sötét (fekete - atrum) a liget, amely „horrens umbra”-val, borzasztó, rémítő árnyékkalfenyeget (imminet). Ez a rendkívüli képszerű, rettenetét keltő leírás szinte Böcklin: Holtak szigetének égigérő szikláit láttatja, előrevetítvén a IV. ének végének tragédiáját; Didó halálát, Aeneas „hitetlenségét”, árulását. Virgil sivár, rettenetes magáramaradottságát érzékelteti Babits az élősziklaszerű természetvájta kőpad-z\znátV. feliratának szívbemarkolóan szomorú leírásával: A műfordítás - sajnos - nem adja vissza eléggé a latin szöveg rémítő rettenetét, ezért kíséreltük meg értelmezni e szöveghelyet. (Alszik a tenger); rá sürii berkek lombfala fénylik S fent ligetek remegő boltárnya riasztva, sötéten; Szemben a szirtoldal cseppkőbarlang, vize édes S több, természet-vájta pad is van benne kövekből, Nimfák csarnoka ez.” (109. 1.) Babitsnál a scaena - a „színpad” - hangsúlyt kap. A műfordításból e szó teljesen kimarad. Babits a vergiliusi jelentéstöbbletekkel élve ábrázol helyzeteket, lelkiállapotokat. Itt Tímár Virgil magára maradottságát. Az ünnepség (Virgil tanári jubileuma) után jelenik meg Vitányi Vilmos, zz író-újságíró, VagnerPisti vérszerinti, de eddig nem ismert apja. („De ekkor valami közbejött.”) Ezután következik a két apa „harca” a fiúért. Ennek elemzése külön tanulmányt igényel. Lényeg: Virgil tudja, hogy a fiút elviszi tőle Vitányi. Babits újabb remeklése a regény végén, amikor visszatér Vergiliushoz, az Aeneishez, annak is a IV. énekéhez, mellyel színre léptette a Vergiliust olvasó Tímár Virgilt. Ott a halott Didóra emlékezett, itt zz esküszegő, „hitetlen trójai” (Aeneas) rémlik fel képzeletében. Újra természeti képeket idéz Babits, de nincs már aranyfény, élet, energia... Nem alszik már a tenger. „Zúgott, zúgott odakint a tenger” (100.1.). Virgil szemét kerüli az álom, Vergilius sorai „jártak az eszében”. „Éjszaka minden elnyugszik” (100. 1.). „Nox erat et placidum carpebant fessa soporem Corpora” per terras, silvaeque et saeva quierant aequora (Aen. IV. 522-23).
