Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Rákosi Marianna: A Szomorú béres a "szürke pokolban"
54 Úi Dunatá; ■ 1999. június őrző haladást. Idődimenzióra bontva: az Egész a pluralitásban lévő jövő. Ebben az értelemben a lét mint Egység nyitott. Az idő azonban nem megoldóképlet, szükség van a cselekvésre. A feladat pedig az egyensúly, a mindenkori egyensúly létrehozása a megfelelő cselekedetekkel. A harmóniát minden kornak más-más módon kell újrateremteni a változó létfeltételek között. „Az igazi irodalmi modernség az volna: teljes hittel írni azt, amit a hely és az idő kíván” - írja Illyés Gyula. Máshol így fogalmaz: „Az idő követelménye; hogy lélegezni tudjunk az idő minden rétege alatt.” De a megfelelő cselekedet mibenléte még mindig kérdéses. A művész különvilágában élő Füst Milán szerint az újítás, a művészet forradalma, a formák és látomások forradalma mindenekelőtt. Az új világszemlélet önmagában nem elég. A valóságban élő Illyés viszont az újítás folyamatát először és igazán a társadalomban tartja esedékesnek, ezért a világszemlélet fontossága szerinte kiemelkedő. Azonban 1976-ban kiadott esszékötetében ezt írja: „Alig van a szellemi életnek fölöslegesebben feltett kérdése ennél: szükséges-e, hogy irodalmi műnek irodalmon kívüli föladata legyen? Világos, hogy igen. Világos, hogy nem. Műve válogatja; idő és hely szerint. Műve és embere.” Nem ítéli el tehát a Füst Milán-i magatartást sem. Már 1954-ben így ír Babits kapcsán: „akik a híres elefántcsonttornyot csak Bastille-ostromló hévvel tudják emlegetni, egyet elfelejtenek; az elefántcsonttorony kezdetben a lázadás fellegvára volt...” Füst Milánnál a „soha-bele-nemnyugvás” kristályosodik ki. Ungvári Tamás elemzésében Füst esztétizmusát állítja középpontba. Kis Pintér Imre viszont már kiemeli az esztétizmus ellen feszülő morális indítékokat. Somlyó György összefonódottságukat hangsúlyozza: „Nála a szélsőségesen hangsúlyozott esztétikum az etikum forrása lesz; és megfordítva.” Ebben az értelemben megszűnik a „homo aesteticus” és a „homo eticus” ellentéte. Kiindulópontjuk háttere (a közösség szerepe, a prófétaság problematikája) analóg vonásokat mutat, azonban a valósághoz való viszony miatt Füst Milánnál esztétikai célzat, Illyés Gyulánál pedig didaktikai célzat figyelhető meg elsősorban, ami eltérő eszközválasztást eredményez. A kezdeti közvetlenül kimutatható hatás formai hasonlóságát követő formai-tartalmi különbség, egy magasabb szintű tartalmi, etikai háttérben „fordul egymásba”: küzdelem a káosz ellen az emberséget/emberiséget megtartó rendért.
