Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Rákosi Marianna: A Szomorú béres a "szürke pokolban"
Rákosi Marianna ■ A Szomorú béres a „szürke pokolban’53 kérdezett élet számonkérő hangját eredményezik. Ugyanakkor azonban ebben a kései periódusban is jelen vannak a Konok kikelet hangjai. Összekapcsolva a prófétaság kérdéskörét a pesszimizmussal, ez utóbbi fogalom kettébomlani látszik. Beszélhetünk a próféták „külső” és „belső” pesszimizmusáról. Külsőről: amennyiben a tárgyát, a világot illetően szükségszerűen „pesszimista”. Hiszen ezért a prédikálás szükségszérűségének elementáris, el nem hárítható nyomása a személyével/személyiségével szemben, és ezért a sötét jövő festése a jelen-homály árnyképeinek mutatóujjával, az elhárítás érdekében. Belsőről: amennyiben a felelősségtudat az elhangozható/elhangzott szavak hiábavalóságával és az alkalmatlanság-érzéssel párosul. A pesszimizmus legmélyebb szakadéka az emberektől és az Istentől elszenvedett elhagyatottság, és így magára maradása a tudással illetve/vagy a tudás bizonyosságának bizonytalanságával. Ez utóbbi esetben azonban a próféta és a pesszimizmus fogalma már elszakad egymástól. A problémák néven nevezése tehát szükséges. Még akkor is, ha „nehéz a költő dolga. Mert a rendcsinálás persze, mint mindig, most is ráhárul.” Az ellentétek jelentkezése a lét minden szférájában megfigyelhető. Füst Milán központi fogalmának, teljességigényének korolláriuma, hogy mindennel és mindennek az ellenkezőjével is azonosulnia kell. Ebből a létszemléletből adódik egyidejű ellentétekben gondolkodása, az „Ellentmondó Princípiumok” uralmából következő végletekkel folytatott párbeszéde: „Akkor érzem teltnek a hangomat, ha mondanivalómban egymással merőben ellentétes princípiumok egyesülése és koncentrált kifejezése foglaltatik.” Mindez azonban nem „sacrificium intellectus”, az ész feláldozása, mert a viszonylagosság bizonyosságának tudása nagyobb egységbe szervezi az ellentétes létminőségeket. Esztétikájában a világegység, a „szférikus rend” meglétéről beszél a valóságban tapasztalt káosszal szemben. A művészet egységet hasít a káoszból, ezáltal a világegység rendjének kicsinyített mása, vetülete. Illyésnél is megfigyelhető az ellentétek állandó jelenléte tartalmi-tematikai és versszerkesztési szinten. Esszenciális ellentét azonban az Illyés-lírában a világban élő Én és a világ; illetve a világ és a világ - tehát ebben az értelemben külső ellentét - között jelentkezik, míg Füst Milánnál a világot teremtő Én világa és a valós világ; illetve a teremtett második valóság elemei - vagyis belső ellentét között mutatkozik. A törekvés azonban mind a két költőnél a rend megvalósítása, az ellentétek megszüntetve-megőrzéseg egy magasabb egységben. Az ellentét, a differenciálódás megléte biztosítja az Egyben a megszüntetve-meg-