Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Győrki Edina: Illyés Rónay-tükörben
Györki Edina • Illyés Rónay-túkörben 39 Senki nem mutatta meg ezt Illyésnél szebben, melegebben, meggyőzőbben. Nem a szegénységet dicsérte, hanem a szegényeket, az »eszük meg a szívük járását«, az emberségüket és a nemességüket... természetesen távolról sem azt jelenti ez, mintha Illyés a szegénység társadalmi állapotát magasztalná. Egyáltalán nem. Csak, ha jól értem, olyasmit gondolt, hogy a szegénység állapotát megszüntető új társadalomba át kell menteni a szegénység lelkét, melegét, emberségét, azt a bizonyos »lelki szegénységet«, a nyíltságot a másik ember iránt, és a szabadságot, függetlenséget önmagukban... A történelem bőven példázza: nem sokat értek az olyan változások, amikor legföljebb csak őrségváltás történt, s mások költöztek a toronycellákba. Le kell rombolni a toronycellákat. Egy ilyen toronycella-lerombolásról szól a címadó Ebéd a kastélyban... Folytatódik a kastélybeli ebéd alatt a szegénység és a gazdagság vitája is... Minden ellenkező látszattal ellentétben, szegénynek lenni jobb, mint gazdagnak lenni. Nem nyomorogni jobb, ...hanem a szegénység lelke a jobb. A szegénynek belső, emberi gazdagsága sokkal több a gazdagok belső szegénységénél... A boldogsághoz nem elég a pénz, a személyzet; a boldogsághoz emberek kellenek. ... úgy gondolom, Illyés nem leszámolni akart,... valahogyan a Mint a darvak folytatását írta meg, nem ugyan tárgy és történet, de lélek szerint... Gondolatébresztő: ezt a nem éppen csábító jelzőt is szeretném leírni erről a könyvről. Sok, sok gondolatot ébreszt. A sok közül csak egyet, arról, hogy van valami, ami még a gazdagságnál, sőt az újgazdagságnál is veszedelmesebb: a szolgalelkűség... S mindehhez Illyés prózája! Próza, mely most, ebben a könyvben úgy szép, hogy nem akar »szép« lenni. Nincsenek rajta díszek; nincsenek benne - mint néha másutt - úgynevezett mutatványok... A mondatai lejtésével, szövésével, hangsúlyával, »vágásaival« is ábrázol... Nehéz kurta idézetekkel ízelítőt adni az Ebéd a kastélyban varázsáról. Olvasni kell; és íróját a magyar próza klasszikusai sorában tartani számon.” Két évvel később jelent meg a Kortársbzvs Rónay György utolsó Illyés Gyuláról írt kritikája. Ezt később szintén beválogatta egy külön kötetbe, a Fordítók ésfordításokba: „Illyés Gyula fordítás-kötete bevezetőjében azt írja: a fordításhoz »többféle kettősség« kell, »alázatra és szabad szárnyalásra való képesség: szerzett tudás és születéssel kapott képesség. Tökéletesen birtokolni egy nyelvet; anyanyelvűnket persze. Mert nem azt a nyelvet kell igazán ismernünk, legfinomabb rezzenetéig, amelyről, hanem azt, amelyre fordítunk.«... minden olvasó, író, költő és kritikus tudja, hogy ha van ma magyar író, aki a magyar nyelvet valóban minden »legfinomabb rezzenetében« ismeri: Illyés Gyula az. Olyan fordítói »életmű-
