Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Győrki Edina: Illyés Rónay-tükörben
40 Út Dunatái • 1999. túnius höz«, amilyennek bő válogatása a Nyitott ajtó, sokféle szempontból lehet közeledni... Engem Illyésnél elsősorban a varázslatos nyelvi gazdagság ragadott meg. ...nem pusztán a szókincs gazdagságára gondolok. ...a nyelv szellemi, lelki gazdagságára, az anyanyelvnek a »legfinomabb rezzenetig« hatoló, a legrejtettebb szívdobbanást is értő-érző ismeretére, sőt élésére. Ez az ismeret, ez az állandóan élő nyelvi készség páratlan, ritka kincse a fordítónak. ...leginkább nyelvkincsének, nyelvi stílusának jellegzetes magyarossága jellemzi (amit persze a világért sem szabad holmi magyarkodó nyelvi provincializmussal összetéveszteni). (Álljakelő ellenvetéssel is? ...Elő-előfordul ilyesmi, ritkán, Illyésnél: mintha ráunna olykor a fordításra, és kedvetlen perceiben beérné mesterségbeli fogásokkal, irodalmias megoldásokkal, olyan elsőnek jelentkező rímötletekkel, melyeket általában elvet. De ismétlem: az ilyesmi ritka kivétel.) Minden fordítónak vannak kedvezőtlen percei; éppen csak neki nem volnának? Vannak, néha; de rá inkább az ellenkezője jellemző, a fordítói jókedv, a teremtés, a magyarban utánteremtés nyelvi öröme; néha szinte mérni lehet, ahogy - mint valami jó tornától - fölpezsdül, s a frissült vér még frissebb jókedvvel mozgatja izmait. Akkor aztán egyik lelemény szüli a másikat, egyik telitalálat követi a másikat.” Rónay György alátámasztandó véleményét részletesebben elemzi a Roland ének, az Isztalag, a Hegedültem, a Télikockázgatások, a Bűnbánat, A pópáról, meg Báládról, a Miasszony unk-balladája, a Megsebeztél szerelmeddel néhány sorát, ezzel is bemutatva Illyés remek fordítás-technikáját. Szerinte „...Illyésnek is megvolt a maga korai »szürrealizmusa«; legalábbis voltak ilyen vonzalmai, kísérletei. ...A látszat persze sokszor csal. Fordításairól írok, nem lehet sokat beszélnem a költőről: arról, hogy a látszólagos konzervatizmusa sokszor mennyire csak kemény csonthéj, esetleg magára növesztett páncél, melyet át kell törni, hogy lejussunk az alatta rejtező »újhoz«, a csontpáncél »velejéhez«: ahhoz, ami a legbensőbb nyelvi, szókötési, versmondattani, képformálási rétegekben található »szürrealizmus«, illetve annak...egyéni, sajáttá, sajátosan ilylyésivé asszimilált változata... A fordítás, a szó igen magas, eredeti értelmében mesterség is, úgy, ahogyan a középkor értette az ars szót; Illyésnek itt, azt hiszem, minden, csak nem közömbös mesterség. És talán túlságosan kevés lenne, ha azt mondanám: nosztalgia, visszakalandozás az ifjúság kedves, de elhagyatott tájaira. Fordításban ugyan, de...egy darab önmagából; másnak az alakjába öltözve szabad kiélése annak, amivel önmagában küzd és birkózik, mégpedig túl az esztétikai vonatkozásokon már egy magasabb vagy mélyebb síkon is...: morálisan, ennek a szónak abban a széles,
