Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Győrki Edina: Illyés Rónay-tükörben
38 Úr Dunatát • 1999. június- titkosan - ahogy / elleng, még gyönyörűbb! / Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott hagyja a hegedűt.” Illés Lajos az Új írásban. 1961 végén megjelent Világnézet és esztétikum című írásában támadta Rónay Györgyöt, hogy önkényesen válogatott a versek közül, és hogy túlzottan a saját világnézete és esztétikai átélése irányította a kritikájában. Rónay a következő évben, szintén az Új írásban'0 válaszolt: „Egyszóval... nem a fideista, hanem az igazán költői választ kértem számon Illyés Gyula halálverseinek (hogy summásan így foglaljam címke alá) egy csoportján. Azt, hogy amit az anyagban (képben) remekül elkezd, az anyagban fejezze is be, ne az anyagon kívül, retorikában.” Illés Lajost azonban nem sikerült teljesen meggyőznie, ugyanabban a számban válaszolt is Rónay levelére": „Rónay bizonyára a líra 20. századi fejlődésének eredményeire gondol, amikor a »képi ábrázolást« kötelező kánonná, a költőiség kizárólagos kritériumává emeli... Egyébként eleve helytelen dolog, ha valaki egyetlen - neki tetsző! - kifejező eszközt, ábrázolási eljárást tekint általánosan kötelező érvényűnek.” Ezt a vitát most nem szeretném kommentálni, mert messzire vinne minket a „tükörképtől”. Az Új írás-béli levelezéssel egy évben ismét Illyés prózájáról írt Rónay a Vigíliában, s ezt a kritikáját is újból megjelentette, de már az Olvasás közben kötetében": „Illyés Gyula új könyve alcíme szerint: »egy életregény fejezetei«. Prózájának jó része az, elsősorban a Puszták népe, a Kora tavasz és a Hunok Párisban hármas remeke. Az új könyv egyik-másik régebbi keletű írása mintha amazok egy-egy széljegyzete, kimaradt töredéke volna... A fiatal író... »mesterségével küzd; a felszabadulásért, a saját helyéért. Világszemléletéért, amely az ő esetében persze írói szemlélet is«. ...új műfajt teremt magának; nem tiszteli a határokat. Mentsége: »így vélt markolhatni legjobban egy kis valóságot, valami egységet, gyorsan, amíg lehet.« Azt hiszem, mind a két szó fontos, a valóság is, az egység is... Úgy vélem, nem pusztán csak művészi vagy éppen »szociográfiai« egységről van szó. Az egység itt az ember egységét is jelenti: a maga megvalósítását. Elsősorban ehhez kell az új műfaj... Óriási anyaggal kellett küzdenie a megformálásért; a Puszták népe, a Kora tavasz után is bőven maradt belőle; Illyésnek csak le kell merülnie ebbe a világba, s két marokkal hozza föl tengermélyéből a gyöngyöt; az Ebéd a kastélyban is mutatja. De nemcsak az anyaggal, hanem sok konvencióval is meg kellett küzdenie. Legkivált a parasztábrázolás konvencióval, és nálunk Móricz szentesítette friss hagyományaival... Ő valóság helyett nem akar álmodni s álmot írni, feketébbet, mint amilyennek a valóságot személyes tapasztalataiból ismerte. Elég fekete volt az úgyis. Fekete körülményeiben; de nem az emberanyagában, nem az a lelkében.
