Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Győrki Edina: Illyés Rónay-tükörben

30

Úi Dunatát • 1999. túnius

egy-egy versére célozva, olyasmit írtunk, hogy Illyés Gyula mintha a magyar versmondat újjáformálását kísérelné meg, valahogy úgy, hogy e versmondatokban magát a fogalmazás munkáját s dallamát érzékeljük... Hanem Illyés Gyulánál e kísérlet, ha egyáltalán volt ilyen, - egykettőre befúlt... Pedig milyen kemény, valóban férfias képek és gondolatok hatását rontja meg ez a pongyolaság!... itt van az egyszerűségében szép Megy az eke, a félig szépen szálló, félig lapos Áll a világ, a Mélység és magasság tizenhárom tiszta sora, a könnyedebb ritmust játszó és friss, derűs Cserepező, a gyengék közt is tán leggyengébb Öt rövid vers, vagy a meleg ízű Adhatsz lakást... - s a kötet végén is csak úgy érezzük: a költő ezekben a versekben csak féllábbal áll a művészetben, féllábbal még előtte van, abban a nyersanyagban, amiből a művészetet, a verset »meg kell csinálni«. S Illyés Gyula pedig mintha éppen ettől vonakodna, éppen ezt a sürgetést rázná le egy mit bánom féle vállrándítással. Hiszen néki meglehetnek a vállrándításhoz a maga jól átgondolt okai. De nekünk is megvannak a magunkéi ahhoz, hogy ezt a féligcsináít költészetet csak félig tartsuk művészetnek... A dokumentumokat írjuk meg prózában. Versben remekműveket írjunk. Vagy legalábbis műveket. S talán üdvös volna végre, ha költőink a pongyolaság példái helyett ismét templomnak látnák a költészetet, hova mégis csak másként illik belépni, mint egy vendéglőbe. Üdvös volna nem úgy írni verset, mintha éppen csak jó-rossz rímekkel tűzdelnénk meg a prózát, hanem úgy, hogy a próza világánál egy lépéssel följebb kerülnénk, a költészet, a vers magasabb világába. Hanyagság helyett műgond, lazaság helyett fegyelem, próza helyett emelkedettség, riport helyett élmény, küszködés helyett forróság, klapanciák helyett mély s magvas gondolat, szárazság helyett az örök nagy érzelmek bősége... ” - vallja Rónay, s a következő pár sorral zárja a kritikáját: „Az Egy év, a dúlt, gonosz év, Illyés Gyula számára rossz termésű év volt. Hisszük, reméljük, hogy a következő jobb lesz. S hogy mint jó évek bora az ódon esztendők s mély lávarétegek zamatát, újra idézi, fölfrissülten, az Ijjúság, s a Szálló egek alatt ízeit és lobogását.”

Két évvel később szintén a Magyarok lapjain írt Rónay György Illyésről, de ez alkalommal a prózájáról5: „Regény? Illyés Gyula annak vállalja. Az olvasó is annak fogadja el. Több mint négy és félszáz lapon át folyik s árad előtte, körülötte, benne a párisi magyarok élete, s a párisi magyarok életében Páris élete. S valami ennél is több. Emberekben, alakokban, eseményekben, - bármily nagyképűen puffan is a szó, leírjuk: - a magyarság élete. S hozzá még egy darab Európa, sűrítetten; a huszadik századi Európa életének egy rövid, nyugtalan, bátor korszaka.

Kik a hősei ennek a regénynek, ennek az életnek? Mint a cím is mondja: a »húnok«. Munkások, akik franciául ugyan nem, de dolgozni nagyszerűen tudnak;