Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Győrki Edina: Illyés Rónay-tükörben
Györki Edina • Illyés Rónay-tükörben 29 Befejezés tetszés szerint, a Sasad, Farkasrét meg az Avar.” Rónay úgy látja, hogy Illyés nem úszik együtt azúrral, s nem egy eszmét vagy világnézetet vállal, hanem „megtanulja végleg vállalni önmagát... ő csak önmagához és önmagának tartozik.” A Külön világban (1939) pedig már egyre többször érződik a gúny, a makacsul „csakvalóság-költészet mélyén” a megvonagló fájdalom. „A költő magával szemben a legkönyörtelenebb. Nincsenek illúziói, semmiféle boldog vagy dúltan és hivalkodva szenvedő romantikát nem ismer... Illyés magatartása korával szemben nem a hozzásímulás, hanem az ellenállás. Makacs szellem, nem adja meg magát... Népe költője Illyés, híven és vállalva sorsát. Úgy, ahogyan Petőfi volt a népé... Ez a költészet már túlemelkedett a kis vitákon. Nagy líra. Felelet. A magyarság felel benne az Időnek.” Négy év múlva írt újból Rónay György Illyés Gyuláról. A Magyarok ban jelent meg az Egy év című kötet kíméletlen kritikája.4 Csak a kötet első részében vannak szerinte jó versek: Szöllőhegyen, Repülő, Iharos, Egy csillag, Magyarok 1944- „nagyjából ezek a valóban versek a kötet első negyedében. Ami a legjobban megfog itt - írja Rónay -, amit legszebben az Iharos, legmélyebb lírával a Szöllőhegyen, s leglihegőbben, legelnagyoltabban s utolsó versszakában mégis tán leghatalmasabban a Nyár fejez ki: őszi tűzvész, égő ország, keletről nyugatnak hömpölygő nyáj, - és Elhaladtak, üres az út, /várja szemközt a háborút, /a nyáj után, mely ellábolt, /magát a rettentő pásztor. Hanem ennek a tűznek itt salakja is van. Már az olyan versért sem tudunk lelkesedni, mint a Rendet, nem mert politika, hanem mert vezércikk s mert sehogyan sem tud költészetté emelkedni, csak kényszeredetten forog-pereg; még kevésbé szeretjük A fajtám... címűt, s megint nem amiatt, amit mond, hanem azért, ahogyan mondja”. „Valahogy ólomszárnyú lett ez a líra; alig-alig rugaszkodik föl a földről; a próza koloncát cipeli magán. Akart egyszerűség? Lehet. De az egyszerűség lehet könnyebb, lehet művészi is... Ha e formátlanság és pongyolaság nemcsak a zaklatott korral járó fáradtság tünete, hanem valaminő téves elképzelés, vétkes elmélet gyümölcse: egyet mindenesetre elérhet vele a költő, - azt, hogy megöli magában a költőt, verseiben a költészetet. Mert ahogy tovább lapozunk a kötetben és az időben: hatása nem lesz lelkesítőbb... Ott van az Esti ágyúzás: remek vers lenne, s oly botorkáló ügyetlenséggel romlik el, mintha költője lusta volna megcsinálni... Vagy itt van a Buda, 1945január, szándékában, mélységében a kötet legnagyobb verse... megint az a lazaság, ki nem formáltság, odavetettség, s nemcsak a forma külső rétegében, a ritmusban, rímben, hanem a mondatokban is, - kuszák ezek a mondatok, tisztázatlanul bonyolódnak egymásba. Régebben, a Külön világban
