Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Kelemen Zoltán: Falánkság és anarchia
Kelemen Zoltán • Falánkság és anarchia 47 a Felvidék (bár éppen ott állnak Szapolyai várai!) royalisták. Krúdy látja, hogy a magyarok és az őket nem értő idegen uralkodók ismeretlenül is megfelelve az örök visszatérés törvényszerűségének a századok hosszú során át újra és újra ugyanazokat a hibákat követik el. A meggyőződésüket, hűségesküiket ruhadarabjaiknál gyakrabban váltogató magyar urak nem látnak tovább és nem is akarnak tovább látni pillanatnyi hatalmi érdekeiken. A szent korona is úgy vándorol kézen közön a kufárkodó nemesek kezében, mint ahogy az Árpád-ház véres testvérháborúinak idején, vagy a későbbi századok zűrzavarában. Krúdy Gyula, az író szinte felmenőitől kapta örökségként a nemzeti elkötelezettség és a Habsburg dinasztia iránti lojalitás által megosztott személyiséget. Nagyapja, Krúdy Gyula, a ’48-49-es komáromi honvédtisztből lett Szabolcs megyei főügyész előbb Nagykállóban, majd Nyíregyházán az új megyei székhelyen, s a családi legendárium szerint fontos szerepe volt Krúdy Kálmánnak, saját öccsének a kézrekerítésében, aki honvédtisztből lett gerillavezérként Világos után sem tette le a fegyvert. Szörényi László idézett tanulmányában így értékeli ezt a helyzetet: „Ezt a belső vitát akkor értjük meg igazán, ha Krúdy műveiben végigkísérjük annak a Kossuth-párti, függetlenségi, mintegy családilag örökölt világnézetnek a küzdelmét a nemzeti dekadencia, sőt a nemzethalál gondolatával, amely sehogyan sem fér össze azzal az elképzeléssel, hogy a magyar függetlenség majdani teljes kivívása egy csapásra megoldja majd a nemzet bajait, tehát Bécs az ősellenség, és nem lehet olyan helyzet, amikor bármilyen politikai megfontolásból össze lehet fogni a Monarchia Lajtán túli felével.”6 A regényíró Krúdy tehát történetileg-politikailag pártatlan próbál maradni, és nem valószínű, hogy leplezetlen rokonszenve a női főszereplő, Mária iránt Habsburg-orientációjáról tenne tanúbizonyságot, mint ahogy az Czére bevallottan Szapolyai-nemzeti orientációjú elemzéséből kiderül. Ahogy Czére írja: „A Szapolyai szájába adott mondatok persze már előre vetítik azt az alaptalan gyanúsítást, amely a mohácsi csatától való szándékos távolmaradással vádolta meg őt később.”7 Zápolya Szeged környéki tiszántúli táborozása a mohácsi csata idején, majd közvetlenül utána a gyors és határozott visszavonulás kétfelől is magyarázható (s mindkét magyarázat objektívnek és elfogulatlannak tűnik): Szapolyai nem akart még nagyobb vérveszteséget okozni az ország haderejének, másrészről 1526. augusztus 29-i táborában is éppen úgy várakozott csupán (a hatalomátvételre?), mint az 1505-ös Rákos mezei rendi gyűlés nemzeti király választását proklamáló törvénycikke óta egészen 1526. november 10-ig. Krúdy mindkét változatról tájékoztatja az olvasóját, arra bízva, hogy melyikkel azonosuljon, de semmiképpen sem azzal a szándékkal, hogy a szerző hazafias nézeteivel kapcsolatos prekoncepciót építsen magának. Beszámol arról is, hogy a vajda édestestvére, György is hősi halált halt Mohácsnál. Ugyanakkor arról is tudósít a Festett király szerzője, hogy nem csu
