Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Töttős Gábor: 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában

Töttős Gábor • 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában

81

Szólt az őrnagy s mely ott volt előtte,

Egy pisztolyát a légbe sütötte,

A másiknak öldöklő szavára,

Zúzott fejjel dőlt hanyatt lovára.

Elszáguldott a paripa véle,

Lába lévén mindig kengyelében,

Mi pediglen sírva káromkodtunk,

S markolatig tördöstük el kardunk.

S aztán mintha szeretőnk lett volna,

Szent zászlónkat megcsókoltuk sorba,

S szét vagdaltuk, hogy ne kapja meg más,

Hej, keserves volt ez a megosztás!

Elakadt itt szava a huszárnak,

S szemei is könybe lábbadának,

Mert elfordult, - tán hogy meg ne lássák,

A vén gyermek könyei hullását,

Mondott aztán egy bús, Megáldj Istent,

Fogta vándor botját és tovább ment,

Nem kérdezték hova, mert szeméből

Látták, nem pihen meg, mig ki nem dől.

Szerdahelynél künn a faluvégen,

Három nagy sir van az erdő szélen,

Nincs keresztje, mintha sir se lenne,

Ötven honvéd nyugszik halva benne.

Itt hol e hős bajtársak pihennek,

A kifáradt huszár itt pihent meg,

Keresztje volt: a kard markolatja,

Szemfödője: a zászló darabja.

Ha szerzőben gyanakodhatunk is nemzetünk bármely jelentős költőjére, a versírásnál sokkal jellemzőbb volt az egész irodalmat is átjáró fájó zsibbadás. Sokan nem merték, mások nem tudták megírni érzéseiket. Az emlékek méltó ápolását hazai nyomtatásban Garay János verse indítja el, s nem véletlen, hogy a jelképesen