Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Töttős Gábor: 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában
Töttős Gábor • 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában 71 vert, és a magyar dicsőség egyszerre hogy felragyogott. Hogy apám az első vonalban állott mint parancsnok, és a horvátok gyávasága miatt csak egy becsületes puskalövést se tehetett. Azonban azért a nemzetőrök rendkívüli hősi dolgokról meséltek, melyeket okvetlen elkövettek volna, ha a horvátok, élve a gyanúperrel, a fegyvert idejében le nem rakják.” Az ozorai csatának és kísérő jelenségeinek természetesen szinte külön irodalma van. Kálmán Dezső az ellenség portyázó csapatait leleményesen elriasztó Okos zsidódnak főszereplője a távoli porfelhőre mutatott, mondván ott jönnek a huszárok. Mire a sarcolni készülők visszatértek a sereg derékhadához. (Csak a bátor rongyszedő tudta, hogy a port a gyánti hazatérő birkák verték föl...) A dombóvári Szepessy László a héjjasfalvi emlékünnepre írott Honvédszobornál című versének egyes motívumai majd Illyés Gyula közismert Ozorai példa című költeményében bukkannak fel. A rossznyelvek és Rákosi Viktor tudni vélik, hogy akadt néhány halott is, de azokat saját véreik verték agyon, amikor a zsákmányon osztozkodtak. Ennél feltétlenül irodalmibb az az Örömhír! című röplap, amelyet már október 8-án kinyomtattak Pécsett, s miután röviden összegzi az eredményt, így szól: „Hazafiak! isten az igazságos ügyet el nem hagyja, hitszegés s árulás más gyümölcsöket nem teremhetnek, mint alávaló eszközeiknek a boszuló Nemesis általi lesújtását! A dölfös Pártütő Jellasics, ki a magyar korona gyöngyei után szemtelenkedett kezeit kinyújtani, kengyelfutóvá lealázva, gyülevész népei mint ősszel a legyek hullanak el! Kevés nap még csak, s bitor Ellenség nem fogja Hazánk szent földét tiporni! Remény, Csüggedetlenség kebleinkben, az ezredéves magyar vitézség még nem tagadta meg magát, miénk a Győzelem! - mert vélünk van Isten és igazság! - Éljen a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!” Illyés Gyula 1951-ben hasztalanul próbált segítséget kérni Miszlay Istvántól: még Csapó Vilmos két emberöltővel előbb megjelent beszámolóját sem tudták neki előikeríteni, ezért írja: „Úgy látszik, az egész ozorai csatát nekem kell kitalálnom (egy színdarabhoz kellene), remélem, a valóságot lelem meg ezen az úton is.” Ehhez mindössze Bodnár István Szabadságharcunk ozorai diadala című füzete állt rendelkezésre, s az Ozorai példa című színmű a Nemzeti Színházban 1952. május 22-én érte meg az ősbemutatót. „A színi előadásokon a cselekmény gyorsasága végett néhány részlet kimaradt” - tájékoztat bennünket a mű könyvalakja. Mivel azonban ez az állítólagos cselekménylassító szöveg még két oldalnyi sincs (!), másra gyanakodhatunk. Kimaradt például a következő, Csapó Vilmos szájába adott szöveg: „Minden jó magyart megkísért a gond, hogy nem kivesző néptörzs fia-e e sok bukás, hullás, kudarc után! Évek óta az elítéltetésnek ez a mellszorító nyomása most először engedett rólam, - közöttük.” Egészen elemi színpadi ismeretekkel is meg
