Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Töttős Gábor: 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában

72

Új Dunatáj 1998. március

ítélhetjük, hogy e részlet és az utána következő öt sor kihagyása milyen jótékonyan hathatott a cselekmény gyorsítására...

Az egykori eseményeknek sem kevésbé kalandos a történetük, mert a szakirodalom mindmáig Perczel győzelmének tartja az ozorai fegyverletételt, holott ő csupán a megadás utolsó pillanataiban érkezett a helyszínre. A valódi érdem a merészségéért nemzetőr ezredessé kinevezett Csapó Vilmost illette. A korabeliek jól tudták ezt, ezért a szekszárdi hölgyek úgynevezett füzérdalt írattak és szavaltattak a hősiességet elismerő cserkoszorú átadására. A szerzőt már ismerjük a márciusi eseményekből: Mehrwerth Ignác. Most az ünnepélyre már jó előre készülhetett, ami verselésén is megmutatkozik; jelképei, fordulatai jól tükrözik az akkori vidéki irodalom lelkesültségét.

ÜNNEPI KÖLTEMÉNY

E koszorút századéves Izmos cserfa termette,

Ezer vihar dúlta, s ezer Villám sújtott felette:

De a cserfa századon át Rendületlen megállja,

És az idő vészterheit -Mind e nap’ készen várja.

Kinek nyújtsam e koszorút? Kinek tegyem fejére?

Kinek legyen e cserfüzér Hőstette méltó bére?

Hív legyen az hazájához, Rendületlen, hős, szilárd,

Minőért e’ vészövezte

Szép magyar hazám kiált.

Rendületlen hív, szilárd, hős, Eszembe jut e szóra,

Hogy a horvát seregeken Győzelmet vett Ózom;