Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története
helységben nyilvánosan kivégeznek egy a németek által elítélt orosz fiatalasszonyt. Első megközelítésben úgy tetszik, hogy teljesen hagyományos írással van dolgunk. A horizontális kompozíció, a tér- és időszerkezet egyszerű, áttekinthető, a linearitáson alapul, és követi a novella felépítésének klasszikus elveit: az előkészítő szakasz után következik a csúcspontot jelentő akasztási jelenet, majd újabb átmenet után csattanószerűen zárul a novella. Ezen belül szűkülő-táguló, koncentrikus körre emlékeztető térszervezéssel találkozunk (templomtér - akasztófa - templomtér), és hasonló a szereplők megjelenítése is (az első bekezdésben jelen lévő alakok az utolsóban ismét előtérbe kerülnek, közrefogva a centrumba került fiatalasszonyt és kislányát). Az akasztásban aktívan vagy passzívan közreműködők, a kivégzett asszony, valamint annak kislánya a történet három aspektusát jelenítik meg. Utóbbi azonban váratlanul groteszk módon kapcsolja össze a másik két oldalt az akasztás pillanatában: „Amikor a fiatalasszony nyakára ráhurkolták a kötelet, üde hangon, mint akit megcsiklandoztak, fölnevetett a teherautó alatt.” Az ezt követő bekezdésben folytatódik a tragikumnak és a játékosságnak ez a megdöbbentő összefonódása. Az asszony halott testét „hintáztatni kezdte” a szél, a kislány pedig egy idő után „kezdi sokallni a tréfát”. A mű fókuszában álló, valóságosnak tetsző jelenet groteszk szerkezete a helyzet irracionalitását erősíti fel. A képtelen szituációt a háború teremti meg. Egy másik egypercesben (Emlék a háborúról) Örkény erről szólva megállapítja, hogy a háborúnak „nincs se valószínűsége, se valószínűtlensége, mert minden egyformán lehetséges”. A novella újabb drámai pontja a mesteri késleltetéssel előkészített záró mozzanat, amelyben a kislány „tündöklő szemmel bámult a Leicába”, a német altiszt fényképezőgépébe. A gyermeki ártatlanság és a gyilkos közöny találkozik egymással az exponálás pillanatában. A magunkban előhívott képen a halott anya mellett csillogó szemmel áll annak gyermeke, körben a gyilkosok és a nézőközönség, a háttérben a davidovkai ortodox templommal. Hátborzongató tabló! Ezt a szintén groteszk hatású zárójelenetet a vertikális kompozíció szintjén a nézéssel, látással kapcsolatos kettős motívumhálózat készíti elő a műben. Az egyik motívum az a bizonyos fényképezőgép, amely az első bekezdésben még semleges elemként bukkan fel, majd a novella végén jelenik meg újra, és az objektív látás, még inkább a közöny szimbólumává válik. A másik vonulat a szubjektív, az 11
